Obama utolsó esélye az iráni megállapodás sikeres megkötése

A nemzetközi közösség egyik legjelentősebb biztonságpolitikai kihívásaként számon tartott iráni atomprogram és az annak vélt vagy valós katonai jellegéről folyó – ellentmondásokkal s érdekütközésekkel teli – diplomáciai diskurzus több mint egy évtizede tematizálja a világpolitikai napirendet. A hetvenötmillió lakossal és a világ negyedik legnagyobb olajtartalékával rendelkező közel-keleti ország nukleáris tevékenységéről szóló tárgyalások áprilisban új szakaszba léptek, az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja (az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Oroszország és Kína), valamint Németország és az Európai Unió képviselői ugyanis megállapodtak Iránnal az atomprogram korlátozásának és nemzetközi ellenőrzésének mértékéről. Ezért cserébe Teherán – fokozatosan – mentesülhet az országot sújtó nemzetközi szankciók egy részétől.

Rég várt egyezség

Barack Obama amerikai elnök „történelmi jelentőségűnek” nevezte a keretmegállapodást, hiszen az megakadályozza, hogy a perzsa állam atombomba birtokába jusson, a tárgyalásokról hazatérő Mohammad Dzsavád Zaríf iráni külügyminisztert és Haszán Róháni elnököt pedig valóságos örömünnep fogadta Teheránban. Az egyezségre és a körvonalazódó végleges megállapodásra azonban nem mindenki tekint megelégedéssel: Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök a tőle megszokott vehemenciával fakadt ki az áprilisi paktum ellen, hiszen szerinte az nemhogy megállítja, inkább „egyengeti” az utat Irán előtt az atombomba kifejlesztéséhez, ez pedig nemcsak a régióra, „az egész világra” óriási veszélyt jelent. A washingtoni törvényhozás és Szaúd-Arábia szintén ellenségesen viszonyul a keretegyezményhez.

A megállapodást június 30-ig kellett volna végleges formába önteniük, mivel azonban továbbra is jelentősek a nézeteltérések, kedden bejelentették a határidő kitolását július 7-ig. Egy „tartós” egyezmény létrejöttéhez Teheránnak három feltételt kellene elfogadnia: az atomprogrammal kapcsolatos kutatási és fejlesztési kapacitás hosszú távú korlátozását, a létesítmények szigorú ellenőrzését, és annak tudomásul vételét, hogy az Irán elleni szankciókat automatikusan visszaállítják abban az esetben, ha a perzsa állam nem tartaná be vállalt kötelezettségeit – magyarázta lapunknak N. Rózsa Erzsébet, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója. Az első problémakör abból adódik, hogy a nukleáris fegyverek előállításának az alapja pontosan ugyanaz a technológiasorozat, mint a nukleáris energia civil célú alkalmazásának bizonyos szakaszaié, a Teherán birtokában lévő eszközök tehát „kettős felhasználásúak”, vagyis ugyanúgy használhatók katonai, mint civil célra – részletezte a szakértő. Ebből a szempontból kulcsfontosságú az urándúsítás mértéke, Teherán ugyanakkor a keretmegállapodással beleegyezett, hogy legalább tizenöt évig nem dúsít uránt 3,67 százalék felettire – fejtegette N. Rózsa Erzsébet. Ez azért rendkívül fontos, mert nukleáris fegyver létrehozásához a 235-ös uránizotóp kilencvenszázalékos dúsítására lenne szükség.

Teheránnak szuverén joga az atomenergia békés célú felhasználása, hiszen az atomsorompó-szerződés aláírásával egy állam vállalja, hogy teljes nukleáris tevékenységét nemzetközi ellenőrzés alá helyezi, és ennek Irán mindmáig eleget is tett – mondta a szakértő. Ezt a szerződést Izrael, Pakisztán, India és Észak-Korea kivételével valamennyi ország alá is írta – tette hozzá.

Fokozatos enyhülés

A második kérdéskör a NAÜ mandátuma arra vonatkozóan, hogy ellenőrizze, a civil célra szánt nukleáris hasadóanyagot nem használják-e katonai célra. Az áprilisi keretmegállapodás értelmében Irán ismét csatlakozna a NAÜ kiegészítő jegyzőkönyvéhez, vagyis sokkal nagyobb hozzáférést és a nukleáris programjával kapcsolatban több információt ad a NAÜ-nek – részletezte N. Rózsa Erzsébet. Teheránnak be kell engednie az ellenőröket az ország összes létesítményébe.

A nagyhatalmak elvárásait teljesítve Teherán a kiszabott szankciók feloldását várja, a büntetőintézkedések rendszere azonban szinte kibogozhatatlan, hiszen azok nem csupán a nukleáris kérdésekre terjednek ki, hanem például az emberi jogok megsértésére vagy a terrorizmus támogatására is – mondta az Irán-kutató. Ezt a halmazt egészen biztosan nem lehet, és a Hatok nem is akarják egy lépésben lebontani. A nagyhatalmak célja ugyanakkor nem is a szankciók megszüntetése, hanem azok fokozatos felfüggesztése, vagyis ha Irán nem teljesíti vállalt kötelezettségeit, akkor azonnal újra életbe lépnek – magyarázta. Előfordulhat tehát, hogy első lépésben az ENSZ és az Európai Unió által kiszabott szankciókat oldják fel, míg az amerikai büntetőintézkedések érvényben maradnak, Teherán abban bízik, hogy ha az uniós nagyvállalatok – a várakozásoknak megfelelően – „lerohanják” a szabad piaccá vált Iránt, akkor az amerikai cégek fogják a törvényhozást a szankciók feloldására kényszeríteni – folytatta N. Rózsa Erzsébet.

A stabilitás biztosítéka

Szerinte bár mindkét oldalra nagy nyomás nehezedik a saját keményvonalasainak való megfelelési kényszerből adódóan, és éppen emiatt sokat egyik fél sem engedhet, a 2002 óta tartó vitában a tárgyalásokon részt vevő összes fél túl messzire ment. Az tehát nem kérdés, hogy lesz-e megállapodás, inkább az nem világos, hogy annak mi lesz a tartalma, hiszen a felekre helyeződő belpolitikai és külpolitikai presszió miatt valamennyi szereplő vékony jégen táncol – magyarázta a kutató. A szükségszerűség indikátora, hogy napjainkban a Közel-Keletről szinte naponta új fegyveres konfliktusokról jön hír, a Nyugat nem tud mit kezdeni az Iszlám Állammal, és minden eddiginél nagyobb menekülthullámtól szenved Európa, a térség szinte egyetlen stabil regionális hatalmának számító Iránnal való megállapodás tehát egyre fontosabb a világ vezetőinek – mutatott rá N. Rózsa Erzsébet. Azt se feledjük, hogy Obamának a Teheránnal kötött egyezmény lehet az egyetlen lehetősége, hogy valamilyen külpolitikai sikert mutasson fel a sok beváltatlan ígéret mellett. Eközben természetesen Iránra is nagy nyomás nehezedik, hiszen olyan mértékű társadalmi várakozás jellemzi a közhangulatot, amely nemcsak egy demokráciában, hanem egy síita környezetben is a legitimáció elengedhetetlen feltétele – tette hozzá a szakértő.