Külföld
Obama: tenni kell a fegyveres erőszak ellen
McCain: Obama közvetlenül felelős Orlandóért
"Ha nem cselekszünk, több ehhez hasonló mészárlást fogunk látni, mert döntésünkkel megengedjük, hogy ezek megtörténjenek" - szögezte le Barack Obama, aki az Egyesült Államok történetének eddigi legvéresebb lövöldözésének áldozatul esettek családtagjaival találkozott Orlandóban. Hangsúlyozta, örömmel vette tudomásul, hogy az amerikai szenátus szavazást kezdeményezett arról, hogy megakadályozzák a terrorgyanús kötődésekkel rendelkezők fegyvervásárlását.
Obama elnök és Joe Biden alelnök 49 szál fehér rózsából font koszorúkkal rótta le kegyeletét a tömegmészárlás áldozatainak emlékére kialakított, rögtönzött emlékműnél. Az elnök egyben arról biztosította a tömegmészárlás áldozatainak családtagjait és a túlélőket, hogy további lépéseket tesz a fegyveres erőszak megállítására.
"A mi politikánk túlságosan is lehetővé tette, hogy terroristák, vagy akár csak zavart emberek is, könnyedén fegyvert vásárolhassanak, sőt, ezt törvényesen tehetik meg" - fogalmazott az elnök. Hozzátette: megölelte a gyászolókat akik azt kérdezték tőle, miért ismétlődhet ez meg újra és újra. "Megígértem, hogy további lépéseket teszünk az öldöklés megállítására" - mondta az elnök. Hangsúlyozta, hogy azoknak, akik ellenzik a fegyvervásárlás és -viselés szigorítását, találkozniuk kellene az orlandói merénylet áldozatainak hozzátartozóival.
Az elnök és az alelnök a szivárványszínű zászlókkal fellobogózott városban találkozott a 2001. szeptember 11-i terrortámadások óta legsúlyosabb és legtöbb életet követelő tömegmészárlás áldozatainak szeretteivel és a túlélőkkel, valamint az áldozatok segítségére siető rendőrökkel, orvosokkal, ápolókkal. A találkozók után arról beszélt, hogy az amerikaiaknak össze kell fogniuk, és a további fegyveres erőszak elkerüléséhez a korábbiaktól eltérő módon kell közelíteni a problémához.
"Politikai táborokon átívelő összefogásra és együttes munkára van szükség" - fogalmazott, és kitért arra is, hogy az Egyesült Államok továbbra is "fáradhatatlanul" harcol majd az olyan terrorszervezetek ellen, mint az Iszlám Állam, vagy az al-Kaida.
A politikai nézetkülönbségeik ellenére is, az elnöki különgépen Obamával utazott Orlandóba Marco Rubio, republikánus szenátor, volt elnökjelölt-aspiráns. A floridai politikus szintén összefogásra szólított fel.
Mindeközben McCain
John McCain szenátor kijelentette: Barack Obama közvetlenül felelős az Orlandóban történ mészárlásért. A politikus úgy véli: a hétfőn egy melegbárban elkövetett mészárlás egyenes következménye a jelenlegi amerikai elnök elhibázott politikájának. McCain érvelése szerint azzal, hogy Obama kivonta az Egyesült Államok katonai erőit Irakból, lehetővé tette, hogy az Al-Káida Szíriáig terjedjen, ott pedig az ISIS-ként szülessen újjá, most pedig ez utóbbinak a kegyetlen támadásaival kell szembe nézniük a világ polgárainak, köztük az amerikaiaknak is.
A szenátor egy későbbi nyilatkozatában gyengédebb hangnemre váltva már azt mondta: pontatlanul fogalmazott, ugyanis nem az elnök személye, hanem az elhibázott külpolitikája tehető felelőssé az orlandói melegbárban történt tragédiáért.