Külföld
Obama: Az amerikai-német barátság az egyik legerősebb szövetség
Megkezdődött a G7 csúcstalálkozója
Fotók: Reuters
A G7-es csúcson a házigazda Németország és az Egyesült Államok, Franciaország, Japán, Kanada, Nagy-Britannia és Olaszország állam-, illetve kormányfője, valamint az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnöke részvételével zárt ajtók mögött hat munkaülést tartanak a hétfő délutánig tartó találkozón. Az 1975-ben alapított intézményt sokan bírálják, üres és nagyon drága formaságnak minősítve találkozóit, mások szerint viszont a G7 csoport a nyílt, kötetlen beszélgetés lehetősége révén előmozdíthatja a világ lakosságának 11 százalékát és a világ összesített hazai össztermékének (GDP) 33 százalékát képviselő országcsoport számára fontos ügyeket. Merkel és Obama egy faluban találkozott Barack Obama és Angela Merkel a találkozó helyszínének közelében fekvő Krünben több száz bajor népviseletbe öltözött helyi lakos társaságában búzasörrel, fehérkolbásszal és sörpereccel indította a napot.
A Hetek (akiknek találkozóin 1981 óta képviselteti magát az EU) a soros elnökség tervei szerint az aktuális világgazdasági és világpolitikai kérdések megbeszélése mellett elsősorban az idei két nagy ENSZ-konferenciát, a párizsi klímacsúcsot és a szegénység visszaszorítását szolgáló új fejlesztési programról szóló New York-i konferenciát készítik elő, de megfigyelők szerint előfordulhat, hogy más ügyek - például az ukrán válság vagy a görög államadósság-válság - kerülnek a középpontba.
A G7 csoport informális egyeztető fórumot alkot, így a tagországok vezetői nem hoznak konkrét döntéseket a csúcstalálkozón.
A reggeli előtt mondott köszöntő beszédében Merkel és Omaba egyaránt a két ország barátságát méltatta. Németországot és az Egyesült államokat nemcsak a közös érdekek, hanem a közös értékek is összekötik - emelték ki.
A vasárnap délután kezdődő kétnapos csúcstalálkozóról szólva Barack Obama hangsúlyozta, hogy a "közös jövőről" tárgyalnak majd, így a világgazdaság fejlődése, a klímaváltozás és a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelem mellett arról is, hogy mit lehet kezdeni "Oroszország ukrajnai agressziójával".

Donald Tusk kiemelte, hogy amennyiben a kétnapos tanácskozáson felmerül az Oroszország elleni nyugati büntetőintézkedések módosításának kérdése, akkor csak a szigorításról lehet szó.
A G7-csúcson mindenki üdvözölné, ha az orosz elnök is a tárgyalóasztalnál ülne, erre azonban nincs lehetőség - mondta Tusk. A Hetek "nem csupán politikai és gazdasági érdekcsoportot alkotnak, hanem elsősorban értékközösséget. Oroszország ezért nincs a találkozó résztveveői között" - mutatott rá a BR bajor közszolgálati televízió beszámolója szerint.
Donald Tusk az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker társaságában érkezett a találkozó helyszínére. Juncker a tájékoztatón a görög államadósság-válságról szólva megerősítette, hogy egyelőre nem kapta meg a görög kormány új reformjavaslatait. Reményét fejezte ki, hogy erre hamarosan sor kerül.
A görög válság ügye hivatalosan nincs a G7-csúcs napirendjén, de a várakozások szerint szóba kerül majd.
Az uniós intézmények vezetőinek részvétele a G7-csúcson régi hagyomány. Ugyancsak hagyomány, hogy az informális fórumra más országok vezetőit is meghívják, akikkel a csoport a 2001-ben intézményesített kiterjesztett dialógus (outreach) keretében párbeszédet folytat egy-egy témáról. Az idei vendék az iraki, a tunéziai és a nigériai elnök, a téma pedig az iszlamista terrorizmus.
Szögesdrót mögött tanácskoznak
A legfejlettebb ipari államok vezetőinek informális fórumát Németország legmagasabb hegycsúcsa, a bajor Alpokban fekvő Zugspitze lábánál tartják, az Elmau kastélyszállóban (Schloss Elmau). A találkozó biztosítása a bajor rendőrség történetének legnagyobb szabású művelete, több mint 20 ezer rendőrt mozgósítottak. A Stop G7 Elmau nevű - baloldali, környezetvédő és globalizációellenes civil szervezetek által szervezett - tüntetéssorozat résztvevőinak azonban így is sikerült rövid időre blokád alá venni a luxushotelhez vezető egyik utat.
