Külföld

Obama: Aszad, vagy Szíria

Lavrov: Oroszország feltételekkel kész együttműködni az Iszlám Állam elleni szövetséggel

Oroszországnak és Iránnak is el kell döntenie, hogy a jelenlegi elnököt, Bassar el-Aszadot, vagy Szíriát akarja-e megmenteni, mert mindkettőt nem lehet - jelentette ki Barack Obama. Kudarcba fulladtak a csütörtöki, fegyverszünetről szóló tárgyalások a szíriai hadsereg katonái és a lázadó csapatok között, amelyek egyébként orosz közvetítéssel zajlottak.

Damaszkusz 20150917
Lavrov: Oroszország feltételekkel kész együttműködni az Iszlám Állam elleni szövetséggel

Oroszország kész együttműködni az Egyesült Államok vezetésével az Iszlám Állam (IÁ) ellen alakult szövetséggel Szíriában, azzal a feltétellel, ha annak országai tiszteletben tartják a damaszkuszi hatóságok szuverenitását - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Ragyio Rossziji rádiónak adott interjúban csütörtökön. 

"A szíriai konfliktus békés rendezése nem lehetséges Bassár el-Aszad szíriai elnök részvétele nélkül, ezt a nyugati országok is kezdik fokozatosan elismerni" - mondta a politikus az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint.

"Az a logika, hogy +takarítsátok el Aszadot, és majd az IÁ megnyugszik+, teljesen értelmetlen, mert az IÁ mindattól függetlenül, ami Szíriában történik, függetlenül attól, hogy ki hogyan viszonyul Bassár el-Aszadhoz, a saját célját, a kalifátus létrehozását akarja elérni" - szögezte le Lavrov.

''Úgy tűnik, hogy Francois Hollande francia elnöknek a kegyetlen párizsi merényletek után Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz intézett telefonhívása, az erőfeszítések egyeztetésére vonatkozó javaslata és Putyin elnök reagálása, amelyben kifejeződött, hogy szövetségesi alapon kész erre, arról tanúskodik, hogy most a józanul gondolkodó politikusok másodrangú kérdéseket háttérbe szorítva megértik, a legfőbb prioritásra kell összpontosítani: arra, hogy megakadályozzuk, hogy az IÁ hatalmas területeken szerezzen állásokat" - mondta a miniszter.

Lavrov kijelentette: a nyugati kollégák előrejelzései, amelyek szerint a szíriai nép felkel, és megdönti Aszadot, nem bizonyultak valósnak. Ez csak egyet jelent: Aszad tükrözi a szíriai nép jelentős részének érdekeit, ezért a részvétele nélkül nem lehet békés megoldást találni" - mondta az orosz külügyminiszter.

"Készek vagyunk a gyakorlati együttműködésre a szövetség országaival, és kidolgozni velük olyan együttműködési formákat, amelyek tiszteletben tartják Szíriai szuverenitását és a szíriai vezetés előjogait" - tette hozzá.