Külföld
Nyakkendőkkel lepték meg a koszovói kormányfőt
Ramush Haradinaj azzal indokolta fizetése megduplázását, hogy nincs elég pénze ruhákra - Fivére ellen háborús bűnök miatt emelhetnek vádat
Ing, nyakkendő, aprópénz
Haradinaj a koszovói köztévé egyik műsorában panaszkodott arra, hogy a fizetése nem elég ahhoz, hogy a posztjának megfelelően öltözzön. A koszovói kormányfő felhívta a figyelmet arra, hogy „ingekre, nyakkendőre” megy el a pénze, az állampolgárok pedig az említett ruhadarabokon kívül golyóstollal, zoknival, sőt, némi aprópénzzel is megsegítették a politikust.

Az egyik képviselő, aki a háborús bűnöket vizsgáló különleges bíróság megszüntetését szorgalmazta, Daut Haradinaj, Ramush Haradinaj kormányfő fivére. Daut Haradinaj kijelentette: az első letartóztatások, amelyeket ez a bíróság foganatosít, ismételten életre keltik az egykori Koszovói Felszabadítási Hadsereget (UCK). Kijelentése annak fényében érthető, hogy a pristinai médiumok éppen az ő nevét emlegetik, mint az egyik első vádlottét, aki az egykori UCK tagjaként a bíróság elé kerülne.
„Az UCK újjáéled Koszovóban, ha megkezdődnek a különleges bíróság letartóztatásai. A pártoknak még 2015-ben gondolkodniuk kellett volna erről a kérdésről, ahelyett, hogy megszavazták ennek a bíróságnak a létrehozását“ – mondta Daut Haradinaj, aki azt is kiemelte: ő nem a „harci szárny része“, hanem Koszovó állampolgára. „Az én legnagyobb eredményem a háború. Mindig kész leszek arra, hogy támogassam a társaimat. Az UCK nem követett el bűncselekményeket, azokat Szerbia követte el“ – szögezte le a kormányfő fivére, aki szerint a különleges bíróság kárt okozna Koszovó imázsának.
