Külföld
Nincs újabb hiteltörlesztési megállapodás Kijev és az IMF között
A következő hetekben folytatódnak a tárgyalások
Az IMF márciusban négy évre szóló hitelprogramot hagyott jóvá Ukrajna számára, összesen 17,5 milliárd dollár értékben, amelynek első, csaknem ötmilliárd dolláros részletét Kijev már márciusban, a második, 1,7 milliárd dolláros részletét augusztusban kapta meg.
Az IMF-közlemény szerint „a legtöbb kérdésben egyetértés alakult ki”, a kormánynak azonban „még több időre van szüksége arra, hogy kialakítsa a jövő évre vonatkozó elképzeléseit néhány területen, ezért a tárgyalások folytatódnak a következő hetekben".
A Nemzetközi Valutaalap álláspontja szerint a „mély recesszió után fokozatos stabilizáció tapasztalható makrogazdasági szinten. A hrivnya árfolyama összességében stabil, a hrivnyában történő megtakarítások nőnek, és lassul az infláció.”
Augusztus végére az ország arany- és devizatartaléka 12,6 milliárd dollárra nőtt az egy hónappal korábbi 10,3 milliárd dollárról.
A szombati közlemény szerint „a vártnál nagyobb első hathavi gazdasági zsugorodás miatt az IMF arra kényszerült, hogy felülvizsgálja a gazdaság idei teljesítményére vonatkozó előrejelzést és a várható visszaesést kilenc százalékról tizenegy százalékra változtatta”. Az IMF szerint jövőre akár két százalékkal is nőhet majd az ukrán hazai össztermék (GDP).
Korábbi információk szerint Kijev azzal számolt, hogy a hitelmegállapodás végrehajtásának szeptember 22-én kezdődött és október 2-ig tartott harmadik felülvizsgálata során sikerül megállapodni az újabb hitelrészlet megadásáról, és ezzel az ország arany- és devizatartaléka tizenötmilliárd dollárra nőhet. Az ukrán jegybank azzal számol, hogy a tartalékszint az év végére eléri a tizennyolcmilliárd dollárt.
Az idei év elején hétmilliárd dollár körüli, a múlt év elején csaknem húszmilliárd dollár volt a jegybanki devizatartalék.
Az ország devizatartaléka 2003 és 2014 között átlagosan 22,572 milliárd dollárt tett ki. A devizatartalék 2011 áprilisában volt legnagyobb, akkor elérte a 38,351 milliárd dollárt, a legkisebb pedig 2003 januárjában, amikor 4,629 milliárd dollár volt.