Külföld
Niedermüller Péter: Azt akarjuk, hogy a roma gyerekek is élvezhessék alapvető jogaikat az EU-ban, mint a többi gyerek
Niedermüller Péter cselekvésre szólította fel az EB-t a magyarországi roma gyerekek helyzete miatt
Niedermüller az EUObserver brüsszeli hírportálon megjelent, Soraya Post svéd szociáldemokrata képviselővel közösen jegyzett véleménycikkében rámutatott, hogy az európaiak szeretnek úgy gondolni magukra, mint akik példát mutatnak a világnak az emberi jogok és az egyenlőség terén, ugyanakkor a jelek szerint nem igazán törődnek a romák rendszerszintű diszkriminációjával és mellőzésével.
Ennek egyik legfőbb példája, hogy számos roma gyereket csupán a családjuk anyagi helyzete miatt helyeznek állami gondozásba a hatóságok több uniós tagállamban, s ez a jelenség különösen elterjedtnek tekinthető Magyarországon - olvasható a cikkben. Hangsúlyozták, a gyakorlat komoly aggodalomra ad okot, számos nemzetközi egyezményt sért és ellentétes az Európai Unió alapértékeivel.
Az Európai Bizottságnak ezért jogsértési eljárást kell indítania Magyarországgal szemben, illetve monitoroznia kell a helyzetet a többi tagállamban, és jelentést kell erről készítenie - szögezték le a cikkben. A két szerző hozzátette: "fel kell tenni magunknak a kérdést, hogyan élnénk túl, ha elvennék tőlünk a gyerekeinket pusztán azért, mert szegények vagyunk, és úgy ítélik, hogy emiatt alkalmatlanok vagyunk arra hogy gondjukat viseljük".
"Azt akarjuk, hogy a roma gyerekek is élvezhessék alapvető jogaikat az EU-ban, mint a többi gyerek" - írták.