Külföld

Nemzetközi megbecsülésünk

„Dánia értékeli iraki szerepvállalásunkat”

Aktuális politikai kérdésekről, többek között az ukrajnai konfliktusról és az arra adott magyar reakciókról tárgyalt Mikola István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára és dán hivatali kollégája, Kim Jörgensen Koppenhágában.

mikola-istvan
Mikola István államtitkár Koppenhágában tárgyalt (Fotó: Horváth Péter Gyula)

Mikola István lapunknak nyilatkozva elmondta, a megbeszélés legfőbb tanulsága, hogy Dánia és Magyarország szinte minden kérdésben egyetért. „Érintettük a gazdasági szankciók kérdését is, hangsúlyozva, hogy az Európai Unió tagállamaként – természetesen – az ukrajnai válsághelyzet megoldását illetően is együtt mozgunk a szövetséggel” – hangsúlyozta. Mikola megjegyezte, szóba került az Egyesült Államok és az EU közötti szabad kereskedelmi megállapodás is, amellyel kapcsolatban a dán partnerek megemlítették a genetikailag módosított termékekre vonatkozó amerikai álláspontot, miszerint lazítanának az uniós természeti szabályozáson. Dánia ugyanakkor – hazánkkal mély egyetértésben – kiáll a szigorú szabályok mellett, és a tárgyalásokon is egymás álláspontjait támogatva fogunk fellépni – hangsúlyozta Mikola. Közölte, a dán partnerek rendkívül nagyra értékelik Magyarország szerepvállalását Észak-Irak megvédésében. Mint mondta, úgy tűnik, a magyar katonai kontingens kiküldését, illetve a nemzetközi koalícióban való részvételünket kiemelt figyelemmel kíséri a nemzetközi közvélemény.

Az államtitkár kiemelte továbbá , hogy részt vett a Semmelweis Ignác halálának százötvenedik évfordulójára rendezett kiállításon a dán fővárosban, amelyet Jakab Zsuzsanna, a WHO regionális igazgatója szervezett. Hozzátette, látogatást tett a WHO regionális központjában is, ahol mások mellett Jakab Zsuzsannával az ebola-krízisről és annak tanulságairól folytattak eszmecserét.