Külföld
Németország egymilliárd eurót ajánlott fel a brüsszeli donorkonferencián
Összesen mintegy 4,4 milliárd euró gyűlt össze a szíriai rászorulók megsegítésére
A német felajánlást Heiko Maas német külügyminiszter jelentette be országa nevében, amikor megérkezett a kétnapos Szíria-konferencia zárónapjára.
Berlini közlés szerint ezen összeget további 300 millió euróval egészíthetik még ki az év második felében, Németország 2019-es költségvetésének elfogadása után.
Federica Mogherini uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő később bejelentette, hogy az EU a korábbi felajánlások mellett, a tavalyi évhez hasonlóan idén is 560 millió eurót fog nyújtani a rászorulók megsegítésére Szíriában, illetve a menekültek ellátására Libanonban és Jordániában.
A főképviselő délelőtt arra szólította fel a szíriai elnök legfőbb külföldi támogatóinak számító Oroszországot és Iránt, hogy gyakoroljanak nyomást Damaszkuszra a béketárgyalások felújítása, az immár nyolcadik éve tartó polgárháború lezárása érdekében.
"Úgy hisszük, hogy a fenntartható béke megteremtésének egyetlen útja az ENSZ égisze alatt zajló politikai folyamat" - mondta Mogherini, aki korábban azt hangsúlyozta, hogy a konferencia arra is lehetőséget kínál, hogy politikai támogatást gyűjtsenek a genfi béketárgyalások újraindításának érdekében.
Az iráni nukleáris megállapodás jövőjére vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva Mogherini leszögezte: a szerződés működik, ezért meg kell őrizni.
Körülbelül 4,4 milliárd dollár gyűlt össze
Mintegy 4,4 milliárd dollárt ajánlottak fel a polgárháború sújtotta Szíriában élő rászorulók és a környező államokban menedéket keresők idei támogatására a donorkonferencia résztvevői
Mark Lowcock, az ENSZ humanitárius ügyeket koordináló hivatalának (OCHA) vezetője "jó kezdetnek" nevezte az egyelőre még nem hivatalos végösszeget, ugyanakkor az Oxfam nemzetközi segélyszervezet szerint ez "tragikusan" kevés.
Korábbi közléseik szerint a szervezők legalább 6 milliárd dollárt szerettek volna gyűjteni a konfliktus áldozatainak megsegítésére, amihez az ENSZ adatai szerint csak idén nagyjából 9 milliárd dollárra lenne szükség.
Hrisztosz Sztilianidisz humanitárius segítségnyújtásért felelős uniós biztos arról számolt be, hogy emellett a jövő évre 3,4 milliárd dollár felajánlás érkezett.
A legnagyobb nemzetközi donornak az Európai Unió és tagállamai számítanak. Sajtóhírek szerint Németország 2012 óta 4,5 milliárd euró támogatást nyújtott a konfliktus áldozatainak megsegítésére.