Külföld
Nem választották meg az örmény ellenzék vezetőjét miniszterelnökké
Nem választotta meg kedden a jereváni parlament rendkívüli ülésén Nikol Pasinján örmény ellenzéki vezetőt miniszterelnökké
Az ellenzéki politikus jelöltségét a kormányfői tisztségre mindössze 45 képviselő támogatta 56 ellenében, Pasinjánnak viszont megválasztásához 53 voksra lett volna szüksége a 105 tagú törvényhozásban.
Ara Babloján házelnök bejelentette, május 8-án fognak újabb szavazást tartani a miniszterelnök személyéről. Pasinján - aki egyben az egyetlen jelölt volt a tisztségre a keddi voksoláson - felszólította az egyes képviselőket, hogy párthovatartozástól függetlenül szavazzanak rá, miután a kormányzó Köztársasági Párt korábban úgy döntött, hogy nem támogatja az ellenzéki vezetőt. "Vitáival a Köztársasági Párt végérvényesen és visszavonhatatlanul megsemmisítette magát. Ez az önmegsemmisítés végső fokozata" - hangoztatta Pasinján. Beszédében a kormánypárt döntését a "nép megsértésének" nevezte. Szerinte a Köztársasági Párt hadat üzent saját népének, ezért nem szabad tovább léteznie. Egyben felszólította a parlament előtti téren várakozó több ezer hívét, hogy várjanak, míg nem csatlakozik hozzájuk.
A számára sikertelenül véget ért voksolást követően Pasinjánt éljenző tömeg fogadta a téren. Az ellenzéki vezető felszólította a rendőröket, hogy tegyék le pajzsaikat és csatlakozzanak tüntetőihez.
Az április közepén miniszterelnökké választott Szerzs Szargszján volt államfő egy héten belüli távozását tüntetésekkel kikényszerítő Nikol Pasinján emellett úgy fogalmazott, hogy egyedül a kormánypárt "temetéséről" folytatott tárgyalásokon hajlandó részt venni. Szerdára pedig általános sztrájkot jelentett be Örményországban. Felszólította továbbá követőit, hogy egész országra kiterjedő polgári engedetlenségi mozgalmat indítsanak. Mint mondta, aktivistái akadályozni fogják a közlekedést az utakon és reptereken is.
Az örmény alkotmány szerint amennyiben az első szavazás az új miniszterelnök személyének kiválasztására kudarccal végződött, másodikat kell tartani egy héten belül. Ha ez utóbbin sem sikerülne a kellő szavazatszámot megszereznie a jelöltnek, a parlamentet fel kell oszlatni.
A mintegy kilencórás parlamenti ülés idején több mint harmincezren tüntettek Pasinján mellett a Jereván szívében található Köztársaság téren, örmény zászlókat lobogtatva és a "Nikolt kormányfőnek" jelszót skandálva.
A törvényhozás épülete előtt a szavazást két nagy kivetítőn figyelemmel kísérő ellenzéki aktivisták a voksolás eredményének kihirdetésekor azt kiáltozták: "szégyen".
A barátok pozíciókba juttatása és a korrupció miatti közfelháborodás kiváltotta kormányellenes tüntetések nyomására április 23-án lemondott kormányfői tisztségéről a parlament által hat nappal korábban megválasztott 63 éves Szargszján, aki előzőleg tíz éven át (2008-2018) volt a 2,9 milliós kaukázusi volt szovjet köztársaság elnöke. Hivatalba lépésekor életbe lépett a kormányfő hatáskörét növelő módosított alkotmány, amelyet az ország gazdasági teljesítményével elégedetlen ellenzék úgy értékelt, hogy csak Szargszján hatalomban maradását szolgálja.
Mai korábbi anyagunkat az örmény helyzetről itt olvashatja el!