Külföld
„Nem üresedik ki az Országgyűlés költségvetés feletti ellenőrzési joga”
Gulyás Gergely a FAZ-nak adott interjút
A lap pénteki számában közölt összeállítás szerint a képviselő hangsúlyozta, hogy tévedés az Országgyűlés költségvetési jogának kiüresítéseként értelmezni a héten elfogadott törvénymódosítást.
A reform célja a kormány munkájának megkönnyítése, és csupán módosítja az új feladatok finanszírozásával kapcsolatban már meglévő lehetőségeket, a törvényhozás költségvetési joga pedig "érintetlen marad" - fejtette ki Gulyás Gergely.
Mint mondta, a jövőben a nemzetgazdasági miniszter feladata a források felszabadítása átcsoportosítások révén az adott költségvetési fejezeten belül. Erre vonatkozó felhatalmazása eddig is csak a kormánynak volt, nem pedig a törvényhozásnak - húzta alá.
A kormány terrorellenes intézkedési csomagjával kapcsolatban - az úgynevezett terrorveszélyhelyzet bevezetéséről szóló korábbi alkotmánymódosítási elképzelésre utalva - elmondta, hogy a Honvédelmi Minisztérium által készített korábbi javaslat nem talált támogatásra, és nem része a pártok közötti egyeztetésnek. Hozzátette: "világos, hogy egyedül nem tudjuk módosítani a sarkalatos törvényeket vagy az alaptörvényt", ehhez "szükségünk van az ellenzék támogatására".