Külföld
Nem tarthatnak függetlenségi népszavazást az észak-iraki kurdok
A bagdadi legfelsőbb bíróság a javaslat alkotmányosságát vizsgálja
"A legfelsőbb bíróság felfüggesztési határozatot bocsátott ki a kurdisztáni elnökség által szeptember 25-re kiírt népszavazás szervezésére vonatkozóan, míg megvizsgálja azokat a beadványokat, amelyek szerint a referendum alkotmányellenes" - tudatta közleményében Irak legmagasabb szintű igazságszolgáltatási fóruma.
Az iraki miniszterelnöki hivatal tájékoztatása szerint Haider al-Abádi kormányfő fordult kérelemmel fordult a bírósághoz, hogy nyilvánítsák alkotmányellenesnek bármely térség vagy kormányzóság kiválását Irakból.
Egy parlamenti forrás szerint legalább nyolc, síita és türkmén képviselő is beadvánnyal fordult a legfelsőbb bírósághoz. A síiták vallási többséget alkotnak Irakban. A türkmének pedig az arabok és a kurdok után az ország harmadik legnagyobb nemzeti közösségét alkotják, évszázadok óta élnek Irak északi részén.
Az észak-iraki Kurdisztán parlamentje múlt pénteken hagyta jóvá, hogy szeptember 25-én népszavazást tartsanak a függetlenségről három kormányzóságban és a kurdok ellenőrzése alatt álló területeken.
A népszavazás kiírása határozott nemzetközi ellenállást váltott ki. Az iraki kormány mellett Törökország, Irán és Szíria ellenzi erőteljesen az iraki kurdok függetlenné válását, miután attól tartanak, hogy ez erősítené a területükön élő kurd kisebbség szeparatista törekvéseit. Az Egyesült Államok szintén ellenzi a referendumot, az amerikai kormány megítélése szerint a referendum elvonná a figyelmet az Iszlám Állam terrorszervezet elleni harctól.
Maszúd Barzáni, a kurd autonóm terület elnöke ugyanakkor hangsúlyozta: ha a népszavazáson az elszakadást pártolók nyernének, az még nem feltétlenül eredményezné azt, hogy Kurdisztán azonnali hatállyal kikiáltaná függetlenségét. Barzáni szerint a referendum esetleges olyan kimenetele esetén megkezdődhetne a párbeszéd Kurdisztán és Bagdad között, a "problémák megoldása végett".