Külföld
Nem szavazta meg az EP az európai humanitárius vízum bevezetését kezdeményező jelentést
Az Európai Bíróság márciusban kimondta, hogy a tagországok a jelenleg hatályos jogszabályok alapján nem kötelezhetők humanitárius vízum kiadására
A strasbourgi plenáris ülésen 349 képviselő voksolt igennel, 199 nemmel, 47 pedig tartózkodott, miközben a dokumentum elfogadásához abszolút többségre, azaz 376 szavazatra lett volna szükség. A házszabály szerint a dokumentum elfogadásának vagy elutasításának megállapításakor csak az "igen" és a "nem" szavazatokat veszik figyelembe.
Juan Fernando López Aguilar spanyol szociáldemokrata jelentéstevő új szavazás kiíratását kérte, amit Antonio Tajani, az EP elnöke elutasított, szakértők szerint azonban a parlament házbizottságaként működő, úgynevezett Elnökök Értekezlete elvileg csütörtöki ülésén még dönthet így.
Sajtótájékoztatóján a jelentéstevő arról számolt be, hogy a végszavazás előtt egy perccel még 655 képviselő adta le a voksát egy másik kérdésben, s közben senki nem hagyta el az üléstermet, így szerinte az történhetett, hogy sokan, mintegy hatvanan túl hamar vették ki a szavazókártyájukat, és így a gép nem számolta a voksukat.
Többen felszólaltak, új szavazást kérve másnapra. Tajani ezt elutasította, és az érintettek hibájának nevezte, hogy még az eredmények megjelenése előtt kivették a kártyájukat.
"A küzdelem még nem ért véget. Nem lenne szabad elszalasztani ezt a lehetőséget" - mondta Aguilar, rámutatva, hogy a menekültek 90 százaléka szabálytalanul, gyakran életveszélyes útvonalakon kényszerült eljutni az Európai Unióba.
A határozatban felszólították volna az Európai Bizottságot, hogy áprilisig tegyen javaslatot a védelmet kérő személyek legális beutazási lehetőségeit megteremtő közösségi jogi keret felállítására, olyan humanitárius célú vízum létrehozására, amely lehetővé tenné a menedékkérelem benyújtását az ezt önként vállaló EU-tagállamok unión kívüli külképviseletein.
A humanitárius vízumot kiadó államok lehetővé tennék az érintettek belépését a területükre kizárólag a menedékkérelmük benyújtása céljából. A tervezett rendelet azonban nem kötelezné a tagországokat ezek kiadására, csupán közös keretet hozna létre az így eljárni kívánók számára.
A voksolást megelőzően Gál Kinga fideszes képviselő azt írta a közleményében, hogy az EP "a józanság legcsekélyebb jelét sem mutatva olyan kezdeményezéssel állt elő, amely migránsok tömegeit kívánja Európába juttatni". Elfogadhatatlannak nevezte a "realitásoktól elrugaszkodott" javaslatot, mert véleménye szerint az a probléma orvoslása helyett csak importálná azt.
Bár az ügyet már megvitatták az EU-ban, nem született eredmény. Jelenleg számos ilyen tagállami program létezik, de nincs egységes jogi keret a közösségi jogban.
Az Európai Bíróság márciusban kimondta, hogy a tagországok a jelenleg hatályos jogszabályok alapján nem kötelezhetők humanitárius vízum kiadására az EU-n kívüli államok azon polgárainak, akik azért szeretnének a területükre belépni, hogy ott menekültstátust kérjenek.
A nyilatkozat szerint azon országok ellen, amelyek semmibe veszik a szabályokat, szankciókat kellene kivetni
Az európai fegyverek közvetve hozzájárulnak a Szaúd-Arábia vezette koalíció és az iráni támogatással bíró húszi felkelők között zajló konfliktus éleződéséhez. Azáltal, hogy az EU egyes országai Szaúd-Arábiának adnak el fegyvereket, aláássák az európai fegyverzetellenőrzési törekvéseket - hangsúlyozták a képviselők.
"Alapjában véve az európai fegyvereket terheli a felelősség azért, hogy Jemenben háború van" - mondta Sabine Losing német EP-képviselő, aki az európai uniós kormányok elszámoltatásának kérdésével foglalkozik.
EP: az EU-ból származó fegyverek súlyosbítják a jemeni konfliktust
A nyilatkozat szerint azon országok ellen, amelyek semmibe veszik a szabályokat, szankciókat kellene kivetni
Az európai fegyverek közvetve hozzájárulnak a Szaúd-Arábia vezette koalíció és az iráni támogatással bíró húszi felkelők között zajló konfliktus éleződéséhez. Azáltal, hogy az EU egyes országai Szaúd-Arábiának adnak el fegyvereket, aláássák az európai fegyverzetellenőrzési törekvéseket - hangsúlyozták a képviselők.
"Alapjában véve az európai fegyvereket terheli a felelősség azért, hogy Jemenben háború van" - mondta Sabine Losing német EP-képviselő, aki az európai uniós kormányok elszámoltatásának kérdésével foglalkozik.
Az Európai Unióból származó fegyverexport szigorúbb ellenőrzését sürgető EP-felhívásnak nincs kötelező jogi ereje, Ugyanakkor Dzsamál Hasogdzsi szaúdi újságíró meggyilkolása óta -
kevesebb, mint egy hónapon belül - ez már a második alkalom, hogy EU-s képviselők olyan határozatot fogadnak el, amelynek célja a fegyvereladások korlátozása.
A fegyverexportról szóló éves uniós jelentések szerint az Európai Unió - az Egyesült Államok után - a világ második legnagyobb fegyverszállítója.