Külföld

Nem kerülnek börtönbe az Iszlám Állam Németországba visszatérő harcosai

A német hatóságok csak megfigyelik a dzsihadistákat, Ausztráliában viszont megfosztják állampolgárságuktól azokat, akikről kiderül, hogy csatlakoztak a terrorszervezethez - mutatott rá Horváth József

Az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez csatlakozó, majd később hazatérő német harcosok nem kerülnek börtönbe, ami biztonsági kockázatot jelent - mondta Horváth József biztonságpolitikai szakértő szombat reggel az M1 aktuális csatornán.

A szakértőt azzal kapcsolatban kérdezték, hogy a Bild egy belső kormányzati elemzésre hivatkozva kedden azt írta, az utóbbi években 980 német állampolgár vándorolt ki a Közel-Keletre, hogy csatlakozzon a terrorszervezethez. Egyharmaduk már visszatért Németországba, nagyjából 170-en pedig meghaltak a harcokban.

Horváth József szerint az elhárítás megfigyeli a hazatérő egykori harcosokat, akik között  van olyan is, aki a német hadseregben kapott kiképzést, mielőtt csatlakozott volna a terrorszervezethez.

A megfigyelésre és a reintegrációra sok pénzt elköltenek majd, de ezek eredményessége "néhány tized százalékban lesz mérhető" - hangsúlyozta. Hozzátette, hogy Ausztráliában ezzel szemben megfosztják az állampolgárságától azt, akiről kiderül, hogy csatalakozott az Iszlám Államhoz.