Külföld

„Nem hagyjuk, hogy bárki megkérdőjelezze Európa identitását”

Szijjártó Péter nem megy el az „amerikai” csúcsra

Az üldözött keresztények védelméről és a terrorellenes harcról is egyeztetett a Vatikánban Szijjártó Péter. Magyarország nem képviselteti magát tárcavezetői szinten az európai uniós külügyminiszterek holnapi informális ülésén, ahol a Donald Trump megválasztása utáni helyzet lesz napirenden.

Magyarország a jövőben is erőteljes szerepet fog játszani a kereszténység és a világban élő keresztény közösségek megvédésében – erősítette meg vatikáni látogatásán Paul Richard Gallagher szentszéki külügyminiszternek Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter kiemelte, „Európa keresztény identitását meg kell védeni, és soha nem fogjuk elfogadni, hogy akár Európa, akár Magyarország keresztény identitását bárki megkérdőjelezze”, pedig erre egyértelmű törekvések vannak. Elmondta tárgyalópartnerének, hogy Magyarország erősebb fellépést szorgalmaz a közel-keleti keresztények védelme érdekében. Ezzel kapcsolatban megjegyezte: fokozni kell az Iszlám Állam elleni küzdelmet, hogy a térség keresztény közösségei mielőbb visszatérhessenek lakóhelyeikre, mert ez a megmaradásuk egyetlen módja. A távirati irodának beszámolt arról, a Vatikánban pozitív visszhangra talált, hogy a magyar kormány erőteljesen fellép a keresztények védelmében.

Csonka lehet az Európai Unió külügyminisztereinek vasárnap esti informális ülése, a brüsszeli vacsorán a Donald Trump amerikai elnökválasztási győzelme után kialakult helyzetet szeretné megvitatni a német diplomácia vezetője. Azonban Frank-Walter Steinmeier ötlete finoman szólva sem aratott osztatlan sikert Európában. Szijjártó Péter lapunk pénteki számában értelmetlennek és feleslegesnek nevezte a találkozót. A külügyminiszter szerint „amíg nem tudjuk, hogy kik irányítják a jövendő amerikai diplomáciát, amíg hivatalosan nem közlik a Fehér Ház új külpolitikai és gazdasági prioritásait, ez időpazarlás, nem is tudom, miről kellene beszélgetnünk”. A Külgazdasági és Külügyminisztérium lapunknak megerősítette, hogy Szijjártó helyett Várhelyi Olivér brüsszeli állandó képviselő vesz részt az egyeztetésen, amely a tárca szerint egyrészt „teljesen idő előtti”, másrészt pedig „Európában frusztrált, hisztérikus nyilatkozatok születtek” a témában. A Külügyek Tanácsának hétfői, hivatalos ülésén részt vesz a miniszter. Úgy tudjuk, Szijjártó véleményét Pozsonyban és Varsóban is osztják, a részvételről – illetve arról, hogy alacsonyabb szinten képviseltessék-e magukat vagy egyáltalán nem – a visegrádiak egyeztetése után ma döntenek. Egy lapunknak nyilatkozó brüsszeli diplomata szerint Steinmeier korábbi, Trump elleni kirohanásaiért a többiekkel akarja „elvitetni a balhét”, az uniós egység látszatával feledtetve az új amerikai elnököt becsmérlő szavait. Forrásunk szerint nem csak a visegrádiakban merült fel, hogy „ne vegyenek részt ebben a színjátékban”.


Röviden
Pekingben nem nyugtalankodnak

- Kína tudja, hogy Donald Trump megválasztásával bizonytalanabb időszak következik a kínai–amerikai kapcsolatokban, mint amilyen eddig volt, de magabiztos a saját jelentőségét illetően, és ebből következően nem nyugtalankodik – mondta tegnap Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke pekingi tárgyalásai után.

- Trump elnökké választása „sötét pillanat” az Egyesült Államok történelmében, azonban nem félelemre van szükség most, hanem cselekvésre – nyilatkozta a kiszivárogtatásairól ismert Edward Snowden.

- Al Gore, Bill Clinton volt alelnöke levélben ajánlotta fel segítségét Trumpnak a klímaváltozás elleni küzdelemben. Gore korábban Clintonnal kampányolt, s azt állította, hogy Trump megválasztása „klímakatasztrófához vezetne bennünket”.

- A jeruzsálemi városháza illetékese közölte, hogy Trump megválasztása nyomán várhatóan több mint hétezer kelet-jeruzsálemi új lakás megépítéséről döntenek – jelentette pénteken az izraeli közszolgálati rádió.