Külföld
Nem csillapodnak a harcok
Eredménytelen volt Minszkben a kontaktcsoport
Nem jutottak megállapodásra az ukrán válság rendezésére létrehozott összekötő csoport tagjai szombati ülésükön - közölte a tárgyaláson Kijevet képviselő Leonyid Kucsma volt ukrán államfő.
Ugyanakkor a tárgyalásokkal egy időben az ukrán biztonsági szervek arról számoltak be, hogy szombaton is folytatódtak a harcok Donyeck megyében. A Donyecktől északkeletre fekvő Debalceve környékén, amely jelentős vasúti és közúti csomópont, valamint a szomszédos Vuhlehirszknél a legsúlyosabb a helyzet. A beszámolók szerint szombaton legalább 12 civil és 15 ukrán katona vesztette életét a szakadárok támadásaiban.
Kucsma az Interfax hírügynökségnek nyilatkozva a donyecki és luhanszki oroszbarát szakadárok küldötteit okolta azért, hogy a több mint négy órán át tartó tanácskozáson nem sikerült egyezséget kötni egy azonnali tűzszünetről és a nehézfegyverek frontvonalról való kivonásáról. Állítása szerint a szakadárok két képviselője ultimátumokat támasztott Kijev elé, és nem volt hajlandó fegyvernyugvásról tárgyalni.
Denisz Pusilin, a donyecki szakadárok képviselője viszont azt vetette Kijev szemére, hogy az előző, szeptemberi minszki megállapodásban foglalt frontvonalak mentén akar tűzszünetet kötni, miközben azóta (dacára az elvileg életben lévő tűzszünetnek) a szeparatisták újabb területeket szereztek, amelyeket nem hajlandók feladni.
Kijev és a szakadárok mellett Oroszország és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) képviselője vett részt a szombati minszki ülésen. Ők még nem kommentálták a történteket.
Szintén szombaton, a tárgyalásokkal egy időben Angela Merkel német kancellár, Francois Hollande francia elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök telefonon tárgyaltak az ukrán válságról. Berlin közlése szerint Merkel leszögezte, hogy egy fegyverszüneti megállapodás a válság megoldásának kiindulópontja kell, hogy legyen.
A konfliktus szereplői szeptemberben Minszkben már kötöttek egy fegyverszüneti megállapodást, amelyet azonban nem tartottak be, és az utóbbi napokban egyre súlyosabb kelet-ukrajnai összecsapásokról érkeztek hírek. Egyebek mellett ennek a korábbi béketervnek a végrehajtásáról is tárgyalnak majd, miután az ukrán vezetés és a szakadárok eltérő módon értelmezik a 12 pontos dokumentumban foglaltakat.