Külföld
Negyedszerre kampányolnak az osztrák államfőválasztás jelöltjei
A választás elhalasztott második fordulóját december 4-én rendezik
A szavazók két jelöltre, a Zöldek által támogatott Van der Bellenre, és az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) indulójára, Norbert Hoferre szavazhatnak. Az első fordulót áprilisban, a másodikat májusban tartották. Ekkor szoros küzdelemben Alexander Van der Bellen, a Zöldek által támogatott független államfőjelölt alig több mint 31 ezer szavazattal megelőzte Norbert Hofert, az FPÖ jelöltjét. A választás második fordulójának eredményét azonban megsemmisítette az alkotmánybíróság az FPÖ indítványa alapján. A megismételt választás időpontját később egy "technikai hiba" miatt októberről decemberre módosították. Az indoklás alapján számos hibás szavazócédula miatt nem lett volna lehetséges a szavazás jogszerű és kifogástalan lebonyolítása.
Van der Bellen kedd esti rendezvényén kezdte meg újabb választási kampányát, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) jelöltje, Norbert Hofer viszont ezúttal eltekintett attól, hogy ünnepélyes formában ismét megnyissa a kampányidőszakot. Van der Bellen beszédében az ország érdemeire utalva feltette a kérdést, hogy nyitott, sikeres és barátságos országként akarják-e látni Ausztriát, vagy összeesküvések "alpesi Mordor országa" legyen inkább. (Mordor J.R.R. Tolkien fantáziaregényeiben, egyebek között A gyűrűk urában szereplő kitalált ország, a sötétség földje, a gonosz Sauron által birodalma.) Meglátása szerint az FPÖ számára az államfőválasztás csak az első lépcsőfok, valójában a párt elnöke, Heinz-Christian Strache kancellári pozíciója a cél.
Norbert Hofer Alsó-Ausztriában, Karintiában, Salzburgban és Bécsben kampányol. Körútjának salzburgi állomásán a menekültügyről beszélt. "Rossz jelzésnek" értékelte, hogy Ausztria a menekülteknek már rögtön érkezésükkor szociális támogatást nyújt. Szerinte a juttatásokat azoknak kéne adni, akik már öt éve dolgoznak az országban.
A Gallup intézet által készített legutóbbi, november elején bemutatott felmérés szerint Hofert a megkérdezett választók 51 százaléka támogatja, míg Van der Bellenre a válaszadók 49 százaléka készül szavazni. Az FPÖ-t 35 százalék támogatja, míg a jelenlegi kormánykoalíciót alkotó Osztrák Szociáldemokrata Pártra (SPÖ) 27, az Osztrák Néppártra (ÖVP) pedig 18 százalék szavazna. Az elemzők arra hívták fel a figyelmet, hogy az utolsó napokban nagy szerepe lesz a mozgósításnak, hiszen a választók egy százaléka másra adná voksát mint májusban.
Amennyiben a 45 éves Hofer nyer, úgy Ausztria legfiatalabb államfője lehet. Norbert Hofer nemcsak az FPÖ alelnöke, hanem az osztrák parlament harmadik alelnöke is, jelöltsége idejére ezt a pozícióját nem függesztette fel. Amennyiben a 73 éves Van der Bellent választják meg, ő lehet a második legidősebb államfő Theodor Körner után, aki 1951 és 1957 között töltötte be ezt a tisztséget. A választás eredménye mindképpen történelmi jelentőségű, hiszen most először nem az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) vagy az Osztrák Néppárt (ÖVP) soraiból kerül ki az új elnök.
Heinz Fischer korábbi osztrák államfő hivatali ideje tizenkét év után július elején ért véget ért. Mivel az új államfőt akkor nem tudták beiktatni hivatalába, Doris Bures parlamenti elnök és két helyettese, Karlheinz Kopf és Norbert Hofer vették át az elnöki teendők intézését.
Az osztrák szövetségi elnök mandátuma hat évre szól és csak egyszer választható újra.