Külföld

Násznépet bombáztak Jemenben

A húszik hajlandók elfogadni az ENSZ béketervét

Legalább tizenöten meghaltak és huszonöten megsebesültek Jemenben, amikor a síita húszi felkelők ellen harcoló, Szaúd-Arábia vezette arab koalíció harci repülőgépei egy esküvőt ünneplő násznépre mértek csapást - közölték csütörtökre virradó éjjel szemtanúk és biztonsági tisztségviselők. A síita húszi lázadók és a velük szövetséges Ali Abdullah Száleh volt jemeni elnök pártja bejelentette szerdán, hogy hajlandó részt venni az országot hónapok óta sújtó konfliktus rendezésében az ENSZ által javasolt béketerv alapján.

A légicsapás a beszámolók szerint egy, a húszi lázadókat támogató törzsi vezető otthonát érte Szanban városában, a fővárostól, Szanaától 113 kilométerre délkeletre. A szaúdi vezetésű koalíció nem kommentálta a híreket.
Szeptember végén a szunnita koalíció gépei állítólag több mint 130 ember halálát okozták, amikor lebombázták egy lakodalom résztvevőit Jemenben. Ezt azonban múlt heti közleményükben tagadták a koalíciót alkotó arab államok.
A jemeni konfliktusban a síita húszi lázadók és Ali Abdullah Száleh volt elnök hívei állnak szemben a Szaúd-Arábia által támogatott és a nemzetközi közösség által elismert kormánnyal. A szaúdiak vezette, az Egyesült Államok támogatását élvező szövetségesek március óta intéznek légitámadásokat a lázadók ellen.
Nemzetközi emberi jogi csoportok aggodalmuknak adtak hangot amiatt, hogy egyre több a civil áldozat a konfliktusban. Az ENSZ adatai szerint a jemeni polgárháborúban eddig ötezer ember vesztette életét, nagyjából 25 ezer pedig megsebesült. A harcok következtében 1,3 millióan kényszerültek lakóhelyük elhagyására az országon belül.

A húszik hajlandók elfogadni az ENSZ béketervét
A síita húszi lázadók és a velük szövetséges Ali Abdullah Száleh volt jemeni elnök pártja bejelentette szerdán, hogy hajlandó részt venni az országot hónapok óta sújtó konfliktus rendezésében az ENSZ által javasolt béketerv alapján.
Az Abed Rabbó Manszúr Hádi nemzetközileg elismert államfő ellen harcoló húszi lázadócsoport és a Száleh mögött álló Általános Népi Kongresszus (GPC) hivatalosan is tájékoztatta Ban Ki Munt, az ENSZ főtitkárát, hogy készek csatlakozni a béketárgyalásokhoz az ENSZ Ománban felvázolt hétpontos tervét szem előtt tartva.
"Az ENSZ Biztonsági Tanácsa támogatja a jemeni válság politikai rendezését és a tárgyalóasztalhoz való feltétel nélküli visszatérést, és így teszünk mi is" - olvasható a húszik szóvivőjének október 3-án keltezett levelében.
Hádi korábban leszögezte, addig nem jöhet létre megállapodás az ENSZ közvetítésével zajló béketárgyalásokon, amíg a húszik feltétel nélkül el nem fogadják a Biztonsági Tanács 2216. számú határozatát, amely a lázadóknak a megszállt városokból való kivonulását, az ENSZ felügyelete alatti lefegyverzését és a békefolyamat újraindítását írja elő.
A GPC ugyanakkor azt követeli, hogy ennek a határozatnak az alkalmazását a Rijád vezette koalíciós katonai műveletek és Jemen blokádjának megszüntetése kísérje.

Eddig mintegy ötezer áldozata van a polgárháborúnak
Az Ádeni-öböl partján fekvő országban - az Arab-félsziget legszegényebb államában - hónapok óta harcolnak egymással az Irán támogatását élvező síita húszi lázadók és az előlük külföldre menekült Hádi elnök erői. Szaúd-Arábia a felkelők visszaszorítása érdekében nyolc arab ország támogatásával március végén légi hadműveleteket indított.
Az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet szerdán kiadott jelentésében azzal vádolja a Rijád vezette koalíciós erőket, hogy háborús bűnöket követtek el Jemenben. Az AI 13 halálos légicsapást vizsgált meg, amelyeket az észak-jemeni Szada városára mért az arab katonai szövetség, és amelyekben mintegy 100 civil, köztük 59 gyerek vesztette életét. A támadások során a londoni székhelyű jogvédő csoport szerint a nemzetközileg tiltott kazettás lőszereket is bevetettek.
Az ENSZ adatai szerint a jemeni polgárháborúban eddig ötezer ember vesztette életét, nagyjából 25 ezer pedig megsebesült. A harcok következtében 1,3 millióan kényszerültek lakóhelyük elhagyására az országon belül.