Külföld
NATO: Visszaküldhetőek Törökországba a vízből kimentett migránsok
Mobil műszaki akadályrendszer felállítását gyakorolták a szlovák hatóságok
Szijjártó: egyre több ország látja be, hogy csak a magyar megoldás életképes
Egyre több ország látja be, hogy az illegális bevándorlás ügyében kizárólag a magyar megoldás életképes - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán az MTI-vel. Szijjártó Péter szerint "Martin Schulz jól láthatóan eldöntötte, hogy nem foglalkozik a valósággal, a brüsszeli irodája úgy tűnik, túl messze van a migrációs útvonal országaitól". Ha az EP-elnök foglalkozna a tényekkel, akkor láthatná, hogy annak, amit mond, éppen az ellenkezője igaz. Egyre több ország látja be, hogy az illegális bevándorlással kapcsolatban kizárólag a magyar megoldás életképes - magyarázta. Szijjártó Péter Matteo Renzi nyilatkozatára regálva elmondta, hogy az olasz miniszterelnök "a tévedések labirintusába kormányozta magát". Felszólította, hogy "csak azért, mert ő rossz úton jár, ne azokkal akarja megfizettetni a számlát, akik tisztességesen betartják a közös szabályokat". A külügyminiszter emlékeztetett: Magyarország az európai előírásokat betartja, a határokat megvédi, "ellentétben Olaszországgal". A kohéziós források pedig járnak Magyarországnak. Kifejtette: a Magyarországra érkező uniós források minden harmadik forintja magyar adófizető forintja, amit befizetünk az unióba, ezenkívül megnyitottuk a piacainkat, nyugati cégek óriási profitra tesznek szert Magyarországon, több tanulmány szerint "minden egyes nyugat-európai ország által befizetett euró után a közép-európai államokból 1,25 eurót visznek haza a nyugat-európai vállalatok".
Renzi: Meg kell fontolni a támogatás csökkentését, ez nem fenyegetés
„Nyíltan válaszolok, mert amit a tárgyalásokon elmondtam, nyugodtan megismételhetem a nyilvánosság előtt is. Nincs szó fenyegetésről, ahogy ezt valaki minősítette, hanem egy teljesen nyílt és reális mérlegelésről" - válaszolta Matteo Renzi a cseh lap római tudósítójának kérdésére.
Szerinte az uniós tagság „a közös értékek vállalásáról és a kölcsönös szolidaritásról szól. És ennek minden téren meg kell nyilvánulnia” - szögezte le az olasz politikus.
Görög miniszter: több tízezer migráns rekedhet Görögországban
A Görögországban rekedt migránsok száma elérheti a több tízezret is, miután a balkáni államok szigorúbb határellenőrzést vezettek be - mondta szerdán Jannisz Muzalasz görög bevándorlásügyi miniszter. "Jelenleg nagyjából 12 ezer, Görögországban rekedt menekült van. Holnap már 14 ezren lehetnek, holnapután 16 ezren, végül pedig több tízezren is, ugyanakkor ennyit még mindig tudunk kezelni" - mondta a bevándorlási tárca vezetője az ANT-1 görög kereskedelmi televíziónak. Muzalasz elmondta, hogy az athéni kormány a hétvégéig újabb átmeneti táborhelyeket jelöl ki a menekülteknek. "Ezek létesítése nem olyasmi, amit egy-két nap alatt meg tudnánk csinálni, viszont emberséges körülményeket akarunk biztosítani nekik" - tette hozzá. Ugyanakkor Athén is szigorította a területén áthaladó menekültek ellenőrzését. A nap folyamán menekültek gyermekeikkel együtt blokkolták a közép-görögországi Tempi melletti autópályát, követelve, hogy engedjék őket tovább Macedóniába, a rendőrség ugyanis megállította konvojukat. Szakértők sajtóértesülések szerint arra figyelmeztettek, hogy a migránsok a Líbiából Olaszországba, illetve a Kelet-Törökországból a Fekete-tengeren keresztül Grúziába, majd pedig Oroszországba vezető útvonalra térhetnek át.
Rámutatott, hogy Olaszország évente mintegy húszmilliárd euróval járul hozzá az EU költségvetéséhez, míg vannak olyan államok, amelyek többet kapnak, mint befizetnek. Úgy véli, ez rendben is lenne, de elvárja: „Ha kimondjuk, hogy a menekültügy összeurópai probléma, és megoldása nem nehezedhet csak Görögország, Olaszország, Németország vagy Svédország vállára, akkor a megoldásba minden uniós állam bekapcsolódik, és ezt mindenki meg is érti”.
Renzi bízik abban, hogy „amikor majd elkezdünk a 2020-2026-os időszak uniós alapjairól beszélni, amire rövid időn belül sor kerül, nem lesz szükség ennek a dolognak a hangsúlyozására”.
Az európai baloldal helyzetét firtató kérdésre Matteo Renzi azt mondta, hogy a baloldal ma komoly problémákkal küszködik. A szélsőbaloldal soha nem volt képes megfelelően kormányozni, ezért ezektől a pártoktól és mozgalmaktól nem tart. A mai európai helyzetben sokkal inkább tart a szélsőjobboldaltól, és néha meglepődik, hogy az Európai Szocialista Párt néhány tagja „közelebb áll Orbán Viktorhoz, mint Angela Merkelhez” - jegyezte meg az olasz kormányfő az interjúban.
Vissza lehet küldeni Törökországba a vízből kimentett menekülteket
A NATO hajói megkezdték felderítési műveleteiket az Égei-tengeren, és folyamatban van a tengeri misszió részleteinek kidolgozása is.
Február 11-én Ashton Carter amerikai védelmi miniszter a katonai szövetség brüsszeli tanácskozásán bejelentette, hogy Németország, Törökország és Görögország kérésének eleget téve a NATO tengeri műveletet indít a görög és török partok közelében, hogy az embercsempészek elleni fellépéssel elősegítse a menekültválság enyhítését.
A NATO hajóinak kötelességük, hogy segítséget nyújtsanak a bajba jutott járműveknek, a tengeri művelet elsődleges célja azonban nem a migránsok kimentése. Stoltenberg ugyanakkor megerősítette, hogy a katonai szövetség nem fogja visszafordítani a menedékkérőket szállító hajókat.
A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) kedden közzétett adataiból kiderült, hogy az év eleje óta több mint százezren érkeztek Európába. Közülük 97 325 ember ért partot Görögországban, Olaszországba pedig 7 507 migráns érkezett. Átkelés közben 410 ember fulladt a tengerbe, a legtöbben, 321-en az Égei-tengeren, a török és a görög partok között lelték halálukat.
Elindult a német hazatelepítési program
Az afgán menedékkérők ügye azért fontos Németországban, mert gyorsan emelkedik a számuk. Tavaly 154 046 afgán menedékkérő érkezését regisztrálták, ezzel ők alkották a második legnagyobb csoportot a szírek után. Januárban újabb 18 099 menedéket kereső afgán állampolgár lépett be Németországba. A berlini vezetés szerint az afgánok tömeges beáramlása elfogadhatatlan, mert Németország katonákkal és sok pénzzel törekszik hazájuk stabilizálására.
A belügyminisztérium közleménye szerint a százhuszonöt afgán állampolgár hazatelepítése „jelzés”, amelynek az az üzenete, hogy távozniuk kell Németországból a védelemre nem szoruló embereknek, és arra is hivatott, hogy segítsen „megóvni” a németországi tartózkodási jog megszerzésére esélytelen embereket attól, hogy elinduljanak Németország felé.
A német kormány a hazatelepítési program elindítása mellett folytatja az afgánok kivándorlásának megelőzését szolgáló felvilágosító, ismeretterjesztő munkát, áprilisig tíz videoklipet mutat be televíziókban és közösségi portálokon Afghanistan, my home (Afganisztán, a hazám) címmel - áll a közleményben.
Német hírportálok szerint az utolsó percig bizonytalan volt, hogy mennyien utaznak haza a chartergéppel, amely a Hessen tartományi Frankfurtból indult kedden késő este. A hesseni belügyminisztérium egy keddi közleményében még százötven utasról írt.
Rengeteg lelkierőt kívánt egy korábbi francia kormányfő a belgáknak a határellenőrzéshez
Rengeteg lelkierőt kívánt a belga hatóságoknak az ideiglenes határellenőrzés visszaállításához Alain Juppé korábbi francia kormányfő szerdai nyilatkozatában, amelyben kifejtette, hogy a francia-belga határon közel 1500 potenciális átkelőhely található, és a határ számos alkalommal egy-egy falusi utcácskát szel ketté.
Peter Dewaele, a belga szövetségi rendőrség szóvivője szerdai sajtótájékoztatóján kifejtette, az elmúlt huszonnégy órában 80 embert, többségében afgánokat akadályoztak meg abban, hogy Belgium területére lépjenek. Az Északi-tenger festői szépségű partján húzódó La Panne határfalunál szerdától háromszáz rendőrt, egy helikoptert és lovasrendőröket vetnek be a belga hatóságok a szárazföld, a dűnék és a tenger jelentette potenciális átkelőhelyek ellenőrzésére.
Juppé, akit a 2017-es francia elnökválasztás egyik lehetséges befutójaként tartanak számon jobboldali körökben, úgy vélekedett, Schengen a jelenlegi állapotában csúfos kudarc. "Talán új megállapodást kellene kötnünk azokkal az országokkal, akik készek új alapokról elölről kezdeni" - tette hozzá. A jelenleg Bordeaux polgármesteri tisztségét betöltő politikus úgy vélte, "a regionális határok visszaállításával történelmi hanyatlásra ítéljük magunkat".
Mobil műszaki akadályrendszer felállítását gyakorolták a szlovák hatóságok az osztrák határnál
Az illegális bevándorlás várható fokozódásával összefüggésben mobil műszaki akadályrendszer felállítását gyakorolták a szlovák idegenrendészeti szervek az osztrák határ közelében, Pozsonyban szerdán. A bemutató gyakorlaton részt vett Robert Fico szlovák miniszterelnök és Robert Kalinák belügyminiszter. A gyorsan kiépíthető, Raid nevű konténeres mobil akadályrendszert az illegális migráció határokon való megfékezésére akarja használni Szlovákia. "Egyértelmű, hogy az Európai Unió nem tudja kezelni a schengeni határok védelmét, mert folyamatosan nő a török-görög határon az unióba belépő migránsok száma, és növekedni is fog" - szögezte le a szlovák miniszterelnök. Hozzáfűzte: a görög-macedón is romlik a helyzet, és nem is lehet számítani javulásra, aminek következtében várható, hogy egyre több ország tesz majd egyoldalú lépéseket. Robert Fico a szerdán Budapesten bejelentett kormányzati népszavazási kezdeményezésről azt mondta, a magyar kabinet erősebb felhatalmazást akar szerezni a kvótával kapcsolatos álláspontjához. Kiemelte: a szlovák kormány is tartja magát eddigi nézetéhez, és elutasítja az "értelmetlen" kvótarendszert.
Szerdától katonák védik Szlovéniát
Szerdától ideiglenesen nyolcvan szlovén katona is védi az ország határait az illegális bevándorlókkal szemben a szlovén parlament két nappal korábbi döntése értelmében - közölték a hatóságok Ljubljanában szerdán. Koper, Novo mesto, Celje és Maribor körzetében a rendőri erőkkel közösen a katonaság is intézkedhet a migránsokkal szemben: feltartóztathatják és igazoltathatják őket. Nagyobb emberáradat esetén irányíthatják a tömeget, ideiglenesen korlátozhatják mozgási szabadságukat, sőt a tömeget akár fel is oszlathatják, és önvédelemből erőszakot is alkalmazhatnak. A rendőrség igazgatósága bejelentette: további 600 tartalékos rendőrt is behívnak, hogy az ország belsejében ellenőrizzék az illegális migrációs folyamatokat.
Borut Pahor szlovén államfő szerdán a STA szlovén hírügynökségnek adott interjújában arra hívta fel a figyelmet, hogy az idegengyűlöletet és a migránsokkal szembeni ellenállást csak hatékony és közös uniós politikával lehet megállítani. A menekültválságra azokban az országokban kell megoldást találni, ahonnét a migránsok érkeznek - vélekedett Pahor, egyúttal hozzátette: amennyiben ez elmarad, fokozódni fog a migránsellenesség az Európai Unió országaiban.
A legmagasabb szintű készültségbe helyezik a szerb biztonsági szerveket
A migránsválság fokozódása miatt a legmagasabb szintű készültségbe helyezik a szerb biztonsági szerveket - erről döntött az illetékes testület szerdán. Nikola Selakovic igazságügyi miniszter kijelentette, hogy a teljes készültség a szerb katonaság bevonását is jelenti, erről azonban a nemzetbiztonsági tanácsnak és a köztársasági elnöknek kell meghoznia a végső döntést a törvényekkel összhangban. Kiemelte, hogy egyre több gazdasági bevándorló érkezik az országba, akik egyre agresszívebbek. Az ország ugyanakkor továbbra is tisztelettel bánik minden migránssal, különösen azokkal, akik háború sújtotta térségből érkeznek.
Portugália menekülteket venne át több európai országtól
Portugália felajánlotta, hogy menekülteket venne át Ausztriától, Olaszországtól, Görögországtól és Svédországtól. A lisszaboni kormány indoklása szerint a segítséget azon országoknak ajánlotta fel, ahova az utóbbi hónapokban túl sok migráns érkezett befogadóképességéhez képest - jelentette az osztrák média.
Egy korábbi uniós döntés szerint Portugáliának 4500 menekültet kell befogadnia, azonban eddig mindössze 32 ember érkezett az országba. A felajánlás értelmében további mintegy 5800 menekültet helyeznének el, 2800 menekültet Ausztriától vennének át. Az osztrák kormány tárgyalásokat kezdett a portugál kormánnyal a tehermentesítésről.
Antonio Costa portugál szocialista kormányfő korábbi bejelentésében kitért arra is, hogy néhány szakmában munkaerőhiány van, így mintegy háromezren a mezőgazdaságban tudnának majd elhelyezkedni, további 2800 főnek az oktatási rendszerben biztosítanának helyet.
Werner Faymann osztrák kancellár szerint "nem lenne ésszerű", ha a menekülteket hagynák több ezer kilométert utazni, tudniillik, hogy eljutnának Ausztriába, de onnan Portugáliába szállítanák őket át. Javaslata szerint az elosztás már az uniós határ mentén megtörténhetne. A kancellár szóvivője megerősítette, hogy tárgyalnak a felajánlásról, egyúttal azt sem zárta ki, hogy jelenleg Ausztriában tartózkodó menekülteket helyeznek át Portugáliába.
Ausztriának mintegy 1500 menekültet kellene átvennie Olaszországtól és 500 embert Görögországtól, azonban a folyamatos menekültáradat miatt az osztrák kormány a befogadás elhalasztását kérte.