Külföld
Mozgósítanak és kapkodnak a szélsőségesek
Az an-Nuszra Front Idlíb és Hama tartományban kényszeríti a férfi lakosokat a mobilizációra. Azzal fenyegetik őket, hogy lelövik családtagjaikat, ha nem tesznek eleget a mozgósítási utasításaiknak. A szíriai kormányerők északi és északkeleti előrenyomulása miatt rengeteg fegyveres menekül el a szélsőségesek soraiból. Az Iszlám Állam uralta Rakka tartományban pedig a dzsihadisták bejelentették a férfi lakosság tömeges mobilizációját.
Konasenkov szerint a két terrorszervezet eközben harcba kezdett egymással az irányításuk alatt lévő anyagi forrásokért. Az elfogott rádióadásokra hivatkozva közölte, az IÁ három támadást is végrehajtott robbanószerekkel megrakott gépjárművekkel az an-Nuszra parancsnokai ellen.
Az orosz légierő tegnap folytatta hadműveleteit Hama, Latakia, Damaszkusz és Aleppo körzeteiben, a harci repülők 51 célpontot semmisítettek meg.
Határozottan tagadja Kuba, hogy katonákat küldött volna Szíriába Bassár el-Aszad szíriai elnök megsegítésére. Erről Gerardo Penalver, a kubai külügyminisztérium tisztviselője beszélt helyi idő szerint szombaton. A miami egyetem kubai tanulmányainak intézete kedden egy jelöletlen forrásra hivatkozó, nem megerősített jelentésében azt állította, hogy a szigetország katonáit észlelték Szíriában, akik a rezsim és az orosz beavatkozás támogatásának céljából tartózkodnak ott. A Fox News hírtelevízió másnap közölte a hírt egy amerikai tisztviselőre hivatkozva, aki állításuk szerint ezt megerősítette. A híresztelés ezek után lábra kapott a közösségi oldalakon.