Külföld
Moszkvában koszorúzott Szijjártó Péter
Európa érdeke keleti és nyugati felének konstruktív együttműködése
A miniszter hozzátette, a történelem is arra tanít bennünket, hogy Európa csak akkor lehet erős és biztonságos hely, ha a kontinens keleti és nyugati része kulturáltan, pragmatikusan, és egymást tisztelve együtt tud működni. Ehhez természetesen az kell, hogy az ukrajnai háború minél előbb békésen megoldódjon, így a minszki megállapodásokban rögzített pontokat mindenki betartsa.
Szijjártó Péter pénteken 15 ország külügyminisztereinek moszkvai találkozóján, majd szombaton - szlovén, francia és olasz kollégájához hasonlóan - a győzelem napi megemlékezések keretében a Sándor-kertben rendezett koszorúzási ünnepségen és a Kremlben tartott állami fogadáson vett részt. Ugyanígy tett Milos Zeman cseh államfő és Robert Fico szlovák miniszterelnök is.
A náci Németország felett az európai hadszíntéren aratott győzelem 70. évfordulóján tartott katonai díszszemlén az uniós tagállamok vezetőihez és miniszterkollégáihoz hasonlóan a magyar külgazdasági és külügyminiszter sem jelent meg.
A tárcavezető hangsúlyozta, hogy európai uniós kollégáival együtt azért is érkeztek Moszkvába, hogy leróják a tiszteletüket a második világháború halottai és áldozatai előtt.