Külföld

Mianmar bizonytalan idők elé néz

Tárgyalásokra hívta Mianmar három vezetőjét, az ország és a parlament elnökét, illetve a hadsereg parancsnokát szerdán Aung Szan Szú Kji Nobel-békedíjas ellenzéki politikus, akinek pártja, a Nemzeti Liga a Demokrá­ciáért (NLD) földcsuszamlásszerű győzelmet aratott a negyed évszázad óta első szabad parlamenti választáson.

Szú Kji külön küldött meghívót Thein Szein államfőnek, Szve Mann parlamenti elnöknek és Min Aung Hlaing hadseregparancsnoknak. Levelében azt írta, hogy a jövő héten tárgyalna velük, a párbeszéd célja pedig az lenne, hogy „nyugodtan és békésen teljesítsék az emberek vasárnap kifejezésre juttatott akaratát”.

A választási bizottság által szerda reggel közzétett legfrissebb részeredményekből ismertté vált a parlament alsó- és felsőházi mandátumainak mintegy negyede. Az NLD megszerezte a választható képviselői helyek közel kilencven százalékát, és egyre biztosabbnak látszik, hogy abszolút többséget szerez a 664 fős kétkamarás törvényhozásban, amelyben a mandátumok negyede a hadseregnek van fenntartva – ezek nem garantált mandátumok, vagyis nem választás útján töltik be őket. Szú Kji a BBC-nek nyilatkozva ugyancsak meggyőződését fejezte ki, hogy az USDP nem fogja „elorozni” pártja választási győzelmét.

Egyelőre nem világos, hogy az NLD és az USDP közötti hatalommegosztás a gyakorlatban hogyan fog működni. Elemzők attól tartanak, hogy bizonytalan idők elé néz a délkelet-ázsiai ország, amelyet évtizedeken át katonai junta irányított.