Külföld
Merkel bízik az ukrajnai rendezésben
A nácizmus felett aratott győzelem 70. évfordulóján vlagyimir Putyin erőt demonstrált és az egypólusú világrendszert bírálta

A Kreml előtti Sándor-kertben sétáló turisták tegnap saját szemükkel győződhettek meg arról, hogy mennyire jól megérti egymást Angela Merkel és Vlagyimir Putyin. A német kancellár és az orosz elnök ugyanis az Ismeretlen katona öröklángjának megkoszorúzása után együtt, szinte „kart karba öltve” sétált át a Kremlbe. A tárgyalások után ugyanakkor érezni lehetett, vannak kérdések, amelyekben eltér a két politikus véleménye. Ilyen Ukrajna: a minszki békefolyamat felgyorsítását mindketten kulcskérdésnek tartják, azonban Putyin Kijevre, Merkel a szakadárokra gyakorolna nagyobb nyomást. Az orosz államfő a szankciókkal kapcsolatban jelezte, hogy május 17–19-én gazdaságfejlesztési minisztere vezetésével ennek érdekében küldöttséget meneszt Brüsszelbe. Merkel nem tért ki a szankciókra, korábban azonban több uniós ország vezetője is jelezte, hogy belátható időn belül – már amennyiben Ukrajnában minden „rendben” lesz – megoldás található az áldatlan kereskedelmi háborúra. A legtovább a május 9-én Moszkvában ünneplő Milos Zeman cseh elnök ment, aki szerint az év végéig vége lehet a szankcióknak.
Az orosz fővárosba az uniós „nagyok” közül Robert Fico szlovák kormányfő és több külügyminiszter utazott el. A szombati koszorúzáson készült „családi fotón” Vlagyimir Putyin jobbján Hszi Csin-ping kínai elnök és felesége állt, mögötte Tomislav Nikolic szerb elnök és Robert Fico, míg Roland Fabius francia és Szijjártó Péter magyar külügyminiszter Nurszultan Nazarbajev kazah államfő mögött foglalt helyet. Rajtuk kívül többek között ott volt Pranab Mukherdzsi indiai, Mahmúd Abbász palesztin, Nicolás Maduro venezuelai, Raúl Castro kubai és Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök. Ukrajnát, Grúziát, valamint a balti államokat leszámítva a szovjet utódországok vezetői is koszorúztak.
A kínai államfő egyébként Putyin mellett kapott helyet a győzelmi díszszemlén is, amelyen tizenhat és fél ezer katona, 194 haditechnikai eszköz, köztük a legújabb Armata harckocsi vonult fel. Beszédében Putyin köszönetet mondott a nyugati szövetségesek népeinek a győzelemhez való hozzájárulásukért, és háláját fejezte ki Németország antifasiszta erőinek önfeláldozó küzdelmükért. Putyin ugyanakkor – nyilvánvaló célzással az Egyesült Államokra – úgy vélte, hogy vannak veszélyes kísérletek az egypólusú világ létrehozására. Úgy ítélte meg, hogy az utóbbi évtizedekben „egyre gyakrabban feledkeznek meg” a nemzetközi együttműködés alapelveiről.
Keletnek és Nyugatnak együtt kell működnie
Európa érdeke, hogy keleti és nyugati fele konstruktívan és kulturáltan tudjon egymással együttműködni – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Moszkvában a távirati irodának adott szombati nyilatkozatában. A miniszter hozzátette, a történelem is arra tanít bennünket, hogy Európa csak akkor lehet erős és biztonságos hely, ha a kontinens keleti és nyugati része kulturáltan, pragmatikusan, és egymást tisztelve együtt tud működni. Ehhez természetesen az kell, hogy az ukrajnai háború minél előbb békésen megoldódjon, így a minszki megállapodásokban rögzített pontokat mindenki betartsa. Szijjártó Péter elmondta, hogy pénteken Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kezdeményezésére diplomáciai vezetők eszmecserét folytattak Moszkvában. Európából ő és szlovén kollégája vett részt a találkozón, amelyen mások mellett ott volt a kínai, az egyiptomi, a dél-afrikai, a zimbabwei, a kazah, a tádzsik, a türkmén, a mongol, az örmény és a kirgiz külügyminiszter is. Minthogy Kirgizisztán pénteken csatlakozott az Eurázsiai Gazdasági Szövetséghez, a megbeszélés során felmerült az Európai Unió és az Eurázsiai Gazdasági Unió közötti együttműködés mikéntje. Szijjártó úgy vélte, teljesen legitim és logikus az a felvetés, hogy a két szervezet között mielőbb induljon meg a párbeszéd. A tárcavezetőt Szergej Lavrov arról tájékoztatta, hogy az Eurázsiai Gazdasági Szövetség több nagy jelentőségű szabad kereskedelmi megállapodást készül kötni nagy ázsiai gazdaságokkal.