Külföld
Merkel: Európa sebezhetővé vált a menekültválság miatt
Üzleti fórumon járt a kancellár
"Egyszerre csak azzal a kihívással szembesülünk, hogy menekültek jönnek Európába és sebezhetőek vagyunk. Úgy látjuk, hogy amiatt, mert egyelőre még nem teremtettük meg azt a rendet, azt az ellenőrzést, amelyet szeretnénk" - vélte a kancellár a nyugat-németországi Mainz városában.
Merkel hozzátette, 2016-ban észrevehetően csökkenteni akarjuk a menekültek számát, egyebek mellett amiatt, mert - mint hangsúlyozta - integrálnunk kell őket a társadalomba.
A nők ellen elkövetett, szilveszteri támadásokat követően folyamatosan emelkedik a hatóságoknál tett feljelentések száma. Az "Újév" fedőnevű rendőrségi nyomozócsoport jelenleg 553 feljelentést vizsgál - közölte hétfőn a kölni rendőrség. Az esetek 45 százaléka áll összefüggésben szexuális jellegű támadással. A tartományi rendőrség eddig huszonhárom, a szövetségi rendőrség harminckét lehetséges elkövetőt azonosított.
Szilveszter éjjel mintegy ezerfős csoport gyűlt össze a kölni főpályaudvar előtti téren, majd petárdázni kezdtek. Mikor a rendőrség közbelépett, kisebb csoportok alakultak, s ezt követően kezdtek nőket körbevenni, szexuálisan zaklatni és kirabolni. Kettőt megerőszakoltak. A kölni történések mellett Hamburgban, Stuttgartban és Frankfurtban is történtek hasonló támadások. Az elkövetők azonosítása ugyanakkor rendkívül nehéz. A tanúk többsége arab vagy észak-afrikai származású támadókról számolt be.
Ellenőrizhetővé kell tenni a menekültáradatot a cseh és a lengyel külügyminiszter szerint
Szükség van arra, hogy az Európába irányuló migrációs hullám ellenőrizhető legyen és a bevándorlók száma csökkenjen - vélekedett egybehangzóan a cseh és a lengyel külügyminiszter. Lubomír Zaorálek és Witold Waszczykowski hétfőn este találkozott Prágában.
"Az Európai Unió külső határainak a védelme ebben a helyzetben kulcsfontosságú. Egyértelműen meg kell határozni a menekültek befogadásának a szabályait is" - mondta a cseh diplomácia vezetője újságíróknak a találkozó utáni sajtótájékoztatón.
"Egyetértettünk abban, hogy az EU működőképes határainak biztosítása alapvető feltétele annak, hogy kezelni tudjuk a problémát és hogy csökkentsük a menekültek számát" - tette hozzá Zaorálek.
Witold Waszcykowski, aki néhány órás munkalátogatást tett hétfőn Prágában, rámutatott: Közép-Európának jelenleg olyan problémákat kell megoldania, amelyeket nem ő idézett elő. "A jövőben is a stabilitás oázisa kívánunk lenni" - hangsúlyozta a lengyel diplomácia irányítója Prágában.
Mindkét miniszter hangsúlyozta, hogy a tárgyalások során a témák többségében nézetazonosság uralkodott közöttük, s csak kevés olyan téma volt, amelyben nem értettek egyet. Konkrétumokat azonban nem közöltek.
Waszczykowski egy kérdésre válaszolva visszautasította azokat a bírálatokat, amelyet a lengyel közszolgálati médiákról szóló új törvény kapcsán érik az új varsói kormányt. "Az új törvény eltávolította a korábbi szabályozás hibáit, és biztosítja, hogy az összes politikai erő egyenlő teret kapjon a közmédiában" - mondta a lengyel külügyminiszter.
Lubomír Zaorálek kijelentette: bízik abban, hogy Lengyelországban fennmarad a szólásszabadság, és nem tart attól, hogy az ellenzék a jövőben ne kapna teret nézetei kifejtésére.