Külföld
Merkel: Európa bajban van, harcolni kell érte
Ülésezik az 55. müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencia
Kiemelte: Európa súlyos nehézségei közé tartozik a gazdasági hiányosságok sora, a "nem megfelelő mértékű innovációs képesség", és az a veszély is, hogy a többoldalú megállapodások helyett megjelenhet a "mindenki mindenki ellen" elve az egymás közti kapcsolatokban.
Tovább nehezíti a helyzetet, hogy Európának "vannak ellenfelei". Így "Oroszország hibrid hadviselése nap mint nap érezhető valamennyi európai országban".
Pence: Amerika nem védheti meg a Nyugatot, ha szövetségesei függő helyzetbe kerülnek a Kelettel
Az Egyesült Államok nem tudja megvédeni a Nyugatot, ha szövetségesei függő viszonyba kerülnek a Kelet hatalmaival - hangsúlyozta Mike Pence amerikai alelnök a biztonságpolitikai konferencián.
Kiemelte, hogy hazája a "szabadság bajnoka", Donald Trump elnök munkássága révén minden eddiginél erősebb, és az elnök jelszava, az "Amerika az első" nem azt jelenti, hogy "Csak Amerika".
Éppen ellenkezőleg, az Egyesült Államok kiáll szövetségesei mellett, és köszönetet mond mindazoknak, akik határozottan az Északi Áramlat-2 földgázvezetékkel szemben foglaltak állást. "Azt is szeretnénk, hogy mások is így tegyenek" - mondta Mike Pence.
Hangsúlyozta: Washington világosan jelezte partnereinek, hogy milyen veszélyt jelent a Huawei és számos további kínai távközlési cég, és "éberségre" szólítja fel őket.
Washington azt is elvárja európai szövetségeseitől, hogy mondják fel az iráni atomprogramról kötött szerződést - sürgette Mike Pence, kiemelve, hogy Teherán egy "új holokausztra készül", és az iszlamista terrorizmus első számú finanszírozója.
Arra is megérett az idő, hogy "az Európai Unió elismerje Venezuela egyetlen legitim elnökének Juan Guaidót" - mondta az amerikai alelnök.
Washington továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy NATO-beli szövetségesei emeljék a hazai össztermék (GDP) 2 százalékának megfelelő összegre védelmi kiadásaikat. A védelmi költségvetés 20 százalékát minden évben beszerzésekre, a fegyverzet és a felszerelés fejlesztésére kell fordítani - szögezte le Mike Pence.
Az Egyesült Államok nem tud kiállni NAT-partnerei mellett, ha "Keletről vásárolnak fegyvereket" - mondta az amerikai alelnök.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter mindezzel ellentétes nézeteket hangoztatott a konferencián. Kiemelte, hogy az EU-nak fordulatot kell végrehajtania, Oroszországgal összefogva ki kell alakítania egy "eurázsiai biztonságpolitikai közösséget" a NATO ellensúlyozására.
Együttműködésre van szükség az ENSZ keretében is, a világszervezet nem lehet a "kiválasztottak exkluzív klubja", amelynek tagjai a többiek meghallgatása nélkül döntenek a nemzetközi közösség ügyeiben.
Az orosz diplomácia vezetője aláhúzta, hogy megérett az idő a változásra Európában, véget kell vetni az Oroszországgal folytatott "értelmetlen versengésnek", amelybe kívülről belehajszolták az európai országokat. Ennek volt a következménye "a NATO féktelen bővítése" és az ukrajnai "puccs" - mondta Szergej Lavrov.
Aláhúzta: az európaiak túl sokszor elszalasztották az esélyt arra, hogy partneri kapcsolatot alakítsanak ki Oroszországgal. Ezen változtatni kell, mert így "nem tudjuk felépíteni a közös európai házat" - mondta az orosz külügyminiszter.
A támadás elsőként mindig a gazdaságilag leginkább sebezhető országokat éri, és "ha nem értjük meg, hogy ezek támadások mindannyiunk ellen irányulnak, hanem azt gondoljuk, hogy egyik-másik országnak vannak problémái, akkor egyszer csak valamennyiünknek lesznek problémái" - fogalmazott Angela Merkel a beszéde után tartott pódiumbeszélgetésen.
Mint mondta, megjelentek mások is, köztük Steve Bannon - Donald Trump amerikai elnök korábbi tanácsadója -, akik nem az "európai modell" sikerén munkálkodnak. Tevékenységükkel szemben "közösen védekeznünk kell, és még nem vagyunk ellégé képesek erre" - mondta a német kancellár.
Aláhúzta: "küzdenünk kell Európáért és a multilateralizmusért, és küzdenünk kell mindazokkal, akik úgy vélik, hogy a legjobban otthon, és másokkal szemben tudják megoldani a problámákat".
Arról is szólt, hogy Oroszország minden nehézség ellenére a Nyugat partnere, az elzárkózás következménye pedig csak az lenne, hogy függő helyzetbe kerül Kínával.
"Európának nem fűződhet geostratégiai érdeke ahhoz, hogy megszakítsa a kapcsolatokat Oroszországgal" - jelentette ki Angela Merkel.
Oroszország "politikai alapú, tudatos" kiszorítása az európai földgázpiacról ugyancsak helytelen lenne. Orosz gázt a hidegháború idején is vásároltak nyugat-európai országok, például az egykori Nyugat-Németország, és "nem lehet annyira rossz a helyzet", hogy szakítani kellene ezzel a gyakorlattal - mondta a kancellár.
Az Északi Áramlat-2 vezetékkel szembeni bírálatokkal kapcsolatban hangsúlyozta: "egy orosz gázmolekula orosz gázmolekula marad akkor is, ha Ukrajnán keresztül érkezik, és akkor is, ha a Balti-tenger alatt".
Angela Merkel a földgázvezeték építését hevesen ellenző amerikai kormányzattal szemben foglalt állást több további kérdésben is. Beszédében kiemelte, hogy "taktikai" nézeteltérések mutatkoznak Washingtonnal az iráni atomprogramról kötött nemzetközi szerződés ügyében. Európában éppen úgy veszélyesként ítélik meg Teherán ballisztikusrakéta-fejlesztési programját, vagy éppen beavatkozását a szíriai és a jemeni konfliktusba, mint Washingtonban, de nem tartják helyesnek az egyetlen működő megállapodás, az atomprogramról kötött szerződés felmondását.
A kancellár rémisztőnek nevezte, hogy hírek szerint az amerikai kereskedelmi kormányzat nemzetbiztonsági kockázatként értékeli a német gyártású autók jelenlétét az amerikai piacon, amire hivatkozva védővámokat vezethet be. Rámutatott, hogy a bajor BMW-nek nem Bajorországban, hanem éppen az Egyesült Államokban működik a legnagyobb gyára, amely a kínai piacra is exportál. Kiemelte: megbeszéléseket kell folytatni erről a kérdésről.
A védelmi kiadások növelésével kapcsolatban hangsúlyozta, hogy Németország számára ez alapvető fontosságú, azonban a Washington által elvárt 2 százalék helyett csak a hazai össztermék (GDP) 1,5 százalékának megfelelő összegig tudja emelni védelmi költségvetését 2025-ig. Ugyanakkor a nemzetközi fejlesztési együttműködésre fordított forrásokat is növeli, ami szintén alapvető a biztonság és a stabilitás szempontjából.
Ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy új alapokra kell helyezni az Afrikával folytatott fejlesztési együttműködést, az illegális migráció elleni küzdelem sikere érdekében is. Mint mondta, a gondokat helyben kell megoldani.
A közepes és rövid hatótávolságú, szárazföldi indítású nukleáris eszközökről szóló amerikai-orosz szerződés (INF) körüli helyzetről szólva kiemelte, hogy Kínát is be kellene vonni a fegyverzetcsökkentési törekvésekbe. Ismert ugyan, hogy Peking fenntartásokkal viszonyul a kérdéshez, mégis igen örömteli lenne, ha tárgyalások kezdődhetnek Kína lehetséges hozzájárulásáról - mondta Angela Merkel.