Külföld
Merkel: Az elszigetelődés nem válasz a gazdasági problémák megoldására
Macron iróniával említette Donald Trumpot a davosi Világgazdasági Fórumon
Angela Merkel beszédében azt is hangsúlyozta, nyitott azzal kapcsolatban, hogy milyen partneri viszonyt alakítson ki az Európai Unió Nagy-Britanniával ez utóbbi európai uniós kiválása (Brexit) után, de a tárgyalásokon nem születhet kompromisszum az EU alapvető elveit illetően.
Megismételte, hogy az unió közös piaca együtt jár a szabad mozgással. "Ebben nem tehetünk kompromisszumokat" - hangsúlyozta.
Európa "sajnálja" a kilépésre vonatkozó brit döntést, és szoros kapcsolatokat kíván továbbra is ápolni Londonnal - mondta Merkel. Hozzátette: Nagy-Britannia kilépésre vonatkozó döntése után a többi 27 uniós tagállamnak egységes hangon kell megszólalnia a külpolitikában, "ha azt akarja, hogy komolyan vegyék őket".
Merkel szerint a Brexit-döntés gyengítette az EU-t, és az uniónak nagy kíhívásokkal kell szembenézni, mint például Kína növekvő befolyása.
Angela Merkel hangsúlyozta, hogy az Európai Uniónak erősebb és egységesebb külpolitikát kell kidolgoznia. "Nagyobb felelősséget kell vállalnunk, kézbe kell vennünk a sorsunkat" - szögezte le.
Az Iszlám Állam terrorszervezet jelentette fenyegetések, az afrikai válságok és a szíriai háború kapcsán az EU sokáig habozott - jegyezte meg a dpa német hírügynökség.
Merkel ugyanakkor figyelmeztetett, hogy az uniónak nem szabad bezárkóznia a bevándorlás előtt.
"A Római Birodalom és a kínai Nagy Fal óta tudjuk, hogy a bezárkózás nem segít" - hangoztatta a kancellár, nemzetközi együttműködést, fejlődést és csatlakozást szorgalmazott a globális fenyegetésekkel szemben.
Merkel szerint az európai jobboldali populizmus a megoldatlan problémák okozta "méreg".
Németországban a nacionalista, bevándorlás-ellenes Alternatíva Németországért (AfD) szeptemberben első ízben bejutott a parlamentbe, és hasonló pártok több országban, így Franciaországban és Hollandiában is megerősödtek - emlékeztettek a hírügynökségek.
A német kancellár - anélkül, hogy név szerint megnevezte volna ezeket a pártokat - szerdán reményét fejezte ki, nem nő tovább a támogatottságuk. Hozzátette: Németország igyekszik ellenőrzés alá vonni a jobboldali populizmust, mert ez "méreg".
A kancellár aggasztónak nevezte a több országban is megjelenő nemzeti önzést, populizmust és a megosztó légkört.
Merkel szerint Európának nem szabad panaszkodnia, amikor más országok, közöttük az Egyesült Államok adóreformot hajt végre, hanem saját reformokkal kell erre válaszolnia. Az alpesi elit üdülőhelyen tartott tanácskozáson a kancellár utalt a közös vállalati adórendszer létrehozására irányuló német és francia erőfeszítésekre, és közölte, hogy az európai országoknak versenyképesebb adórendszerre van szükségük.
Macron: Azoknak, akik Európában nem akarják a gyorsabb előrelépést, nem szabad akadályozniuk az ambiciózusabbakat
Emmanuel Macron hangsúlyozta, hogy nagyobb európai szerepvállalásra van szükség Kína és az Egyesült Államok ellensúlyozására.
Az elnök közölte, hogy az innovációt állítja gazdaságpolitikája középpontjába, és Franciaország 10 milliárd eurós alapot hoz létre az innováció és a kutatás finanszírozására.
Macron népszerűsítette a kormánya által bevezetett vállalati adócsökkentéseket, és közölte, hogy a francia munkaerőpiaci szabályokat sokkal inkább az üzleti környezethez kell igazítani, hogy növelhessék az ország versenyképességét.
Az elnök iróniával említette Donald Trump amerikai elnököt, aki csütörtökön érkezik Davosba. A nagy hóra utalva megjegyezte: Trump "igazán hihetne az éghajlatváltozásban"