Külföld
Merénylet egy török lakodalomban
Erdogan szerint gyerek volt a merénylő - Ötvenen meghaltak, közel százan megsérültek +VIDEÓ

Egy 12 és 14 év közötti gyerek hajtotta végre azt az öngyilkos merényletet - közölte vasárnap Recep Tayyip Erdogan az isztambuli városháza elől élőben közvetített televíziós beszédében. Erdogan arra is kitért, hogy a támadás sérültjeinek száma 69, közülük 17 ember sebesülése súlyos, 25 személyt pedig már hazaengedtek a kórházakból. Ugyanakkor nem tisztázott, hogy a detonátort maga a gyerek vagy valaki más hozta működésbe. Mindenesetre a nyomozók a helyszínen megtalálták a szétroncsolódott robbanóövet. A török hatóságok az Iszlám Államot gyanúsítják a merénylet elkövetésével. Az államfő elmondta: a szombati incidens környékén lakók főként a keleti, kurdok lakta Siirt és Van tartományokból települtek be.
Selahattin Demirtas, a kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP) férfi társelnöke vasárnap a leghatározottabban elítélte a történteket. Mint fogalmazott: a célpont nem véletlen, az elkövetők egy polgárháború kirobbantásának lehetőségét keresték. A HDP szerint "szinte biztos", hogy az IÁ felelős a merényletért.
Ömer Celik, az európai uniós ügyekért felelős török miniszter hangsúlyozta: azt állítani, hogy Törökország a polgárháború irányába tart, mind megalapozatlan, mind felelőtlenség, amiből a terrorszervezetek húznak előnyt.