Külföld

Menekült a kurdok elől az Iszlám Állam

Amerikai dróntámadás célpontja lett az iszlamista csoport Dzsihád Johnja

Mindössze másfél napos ostrom után az iraki pesmergák pénteken átvették az ellenőrzést az észak-iraki Szindzsár központja felett, ezzel elvágva az Iszlám Állam terrorszervezet iraki és szíriai területei közötti útvonalat.

A dzsihadisták által tavaly augusztusban elfoglalt Szindzsár város felszabadítására indítottak szárazföldi offenzívát a kurd önvédelmi erők, azaz a pesmergák még csütörtökön, amelyet a Washington vezette nemzetközi koalíció légi csapásokkal támogatott.

Az utcákon megrongálódott autókat, néhány ház falán az Iszlám Állam feliratot lehet látni – számoltak be róla szemtanúk. A harcokban a pesmergák mintegy hétezer-ötszáz harcosa, valamint a jazidi keresztény kisebbség tagjai is részt vesznek. Utóbbi közösség ősi lakhelyének számított Szindzsár, ám az őket eretnekeknek tartó dzsihadisták elűzték őket a településről.

A kurd regionális biztonsági tanács Twitter-üzenetében közölte, hogy a szíriai határ közelében található Szindzsárba „minden irányból” behatoló pesmergák visszafoglaltak számos stratégiai jelentőségű létesítményt, az Iszlám Állam harcosai pedig „menekülnek” a városból. A pesmergák egyik parancsnoka elmondta, hogy csak minimális ellenállásba ütköztek, ugyanakkor figyelmeztetett, hogy Szindzsárt még nem szabadították fel teljesen a dzsihadisták uralma alól.

A Pentagon beszámolója szerint Washingtonnak is érdeme van a pesmergák sikerében, a koalíciós légierő ugyanis október óta folyamatosan csapásokat mért az Iszlám Állam szindzsári állásaira, ezzel jelentősen meggyengítve védelmüket és ellenálló képességüket – írta elemzésében a CNN. Az Egyesült Államok egyébként is „szomjazik” a közel-keleti sikerélményre, különösen amióta Oroszország is offenzívát indított a dzsihadisták szíriai állásai ellen.

A Pentagon tegnap közölte, egy amerikai harci drón légi csapást intézett az Iszlám Állam lefejezős propagandavideóiból ismert „Dzsihád John” ellen Szíriában, az amerikai haderő pedig majdnem biztos abban, hogy sikerült végezni a célponttal. Ezt Steve Warren ezredes, az Iszlám Állam ellen harcoló nemzetközi koalíció szóvivője jelentette be tegnap este.

David Cameron brit miniszterelnök „önvédelmi akciónak nevezte a terrorszervezet kivégzőembere elleni támadást.

John Kerry amerikai külügyminiszter „Dzsihád John” esetleges halálhírére reagálva közölte: az Iszlám Állam „napjai meg vannak számlálva”.