Külföld
Megszületett a Brexit megállapodás
Jean-Claude Juncker rámutatott, hogy ez még nem a végleges kiválási egyezmény

Teljes körűen biztosítja az állampolgárok jogait az Egyesült Királyság uniós kiválásának legfőbb feltételeiről elért előzetes megállapodás, egyúttal azt is garantálva, hogy nem állítják vissza a "kemény határokat" Észak-Írország és az Ír Köztársaság között - hangsúlyozta Theresa May.
Sajtóértekezletén a miniszterelnök leszögezte, hogy biztosítani fogják a jogait az országában élő mintegy hárommillió uniós állampolgárnak, ahogyan a bennmaradó tagállamok valamelyikében élő, nagyjából egymillió britnek is. Elmondta továbbá, hogy az ír-északír határellenőrzés ügyére sikerült olyan megoldást találniuk, amely az Egyesült Királyság "alkotmányos és gazdasági integritásának" fenntartása mellett lehetővé teszi a nyitott határok megőrzését.
Tusk az átmeneti időszakról szóló tárgyalások megindítását kezdeményezte
Sajtótájékoztatóján Tusk kijelentette, az EU a bizonytalanság mérséklése érdekében kész egyeztetést kezdeni a London által javasolt kétéves átmeneti időszakról, de ennek megvannak a feltételei.
Hangsúlyozta: a szigetországnak ebben az időszakban is teljes mértékben be kell tartania az uniós jogot, beleértve az újonnan elfogadott szabályokat is, eleget kell tennie a költségvetési kötelezettségvállalásoknak és alá kell vetnie magát az Európai Bíróság joghatóságának.
Az uniós döntéshozatal ugyanakkor az átmeneti időszakban már huszonhetes körben folytatódna, abban nem vehetne részt a brit kormány - mondta Tusk a Theresa May brit kormányfővel folytatott brüsszeli megbeszélését követően.
A külföldről érkező munkavállalók jogbiztonságára kell törekedni
A brit üzleti szektor vezető érdekképviseleti szervezetei szerint a Brexit-tárgyalások első szakaszát várhatóan lezáró előzetes megállapodás pénteki elérése után most a külföldi EU-tagországokból érkezett munkavállalók jogbiztonságának végleges garantálására kell helyezni a hangsúlyt.
A Brit Iparszövetség (CBI) állásfoglalása szerint a legfontosabb feladat annak egyértelmű rögzítése, hogy a Nagy-Britanniában dolgozó külföldi EU-állampolgárokat - csakúgy, mint az uniós országokban dolgozó briteket - a fogadó országok szívesen látják, teljesen függetlenül attól, hogy a brit EU-tagság megszűnésének körülményeiről és a majdani kapcsolatrendszerről szóló végleges megállapodás milyen formát ölt.
A CBI megfogalmazása szerint a külföldi EU-munkavállalók "nem tölthetnek el még egy karácsonyt" úgy, hogy jogosultságaik érvényesülése továbbra is tárgyalások függvénye.