Külföld

Megostromolták Porosenko elnök kijevi hivatalát?

Volt is tüntetés meg nem is tegnap Kijevben. Az orosz hírügynökség helyi tudósítója és a moszkvai híradókban leadott bejátszások szerint több százan próbáltak bejutni az elnöki adminisztráció épületébe, sőt át is törték a nemzeti gárda kordonját, és csak a helyszínre érkező rendőri erősítés tudta őket kiszorítani a hivatal területéről.

A belügyminisztérium szerint ugyanakkor semmiféle ostromról nem volt szó, mindössze a sajtótájékoztató helyszínében nem tudtak megegyezni. Így vagy úgy, a napokban az ukrán fővárosban is egyre feszültebb lett a helyzet, az Ajdar önkéntes zászlóalj katonái többször is megkíséreltek behatolni a hadügyminisztériumba, tiltakozván az egység átszervezése ellen. A teg­-napi tüntetők némileg eklektikus követelési listáján a hadiállapot bevezetése, a katonai vezetés leváltása és a 25. zászlóalj Debalcecóból való kivonása szerepelt. Utóbbit Porosenko ha akarná se tudná végrehajtani: a zászlóaljjal együtt nyolc-tízezer ukrán katonát zártak körbe a szeparatisták.

Budapesten az ukrán konfliktusról tájékozódott az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága. Németh Szilárd, a bizottság fideszes alelnöke szerint a magyarok aránytalanul érintettek a mozgósításban. Azt javasolják, hogy uniós megoldást találjanak a problémára. Az LMP-s Széll Bernadett szerint a bizottság egységesen látja a helyzet súlyosságát. Mirkóczki Ádám, a bizottság jobbikos tagja kijelentette: be kell fejezni az Ukrajna területi integritá­sáért való aggódását, mivel az már érvényét vesztette.