Külföld

Megölt, eladott, megnyomorított gyermekek

Az IÁ a kiskorúaknak sem kegyelmez

ENSZ Gyermekjogi Bizottsága szerdán adott ki közleményt, amelyben leszögezi: az Iszlám Állam terrorszervezet tagjai gyakran ölnek vagy nyomorítanak meg gyermekeket, esetleg eladják őket rabszolgának, vagy nem erőszakot követnek el rajtuk. Az sem ritka, hogy fiatalokat kényszerítenek öngyilkos merényletek végrehajtására, vagy éppen emberi pajzsként használják őket.

gyerekkatona lead
Fotó: Reuters
 Renate Winter, a bizottság alapító tagja elmondta: a kisebbségben élő gyermekek helyzete rendkívül nehéz.  A jezidi kurdok és keresztények gyermekeit ugyanúgy kegyetlenségek érik, ahogy síita és szunnita vallásúak is áldozatul esnek a terrorista szervezetnek.

A fiatalkorú iraki fiúkat egyre többször használják öngyilkos merényletekre, pokolgépek készítésére, informátori feladatokra vagy emberi pajzsként a légi támadások kivédésére - állapította meg a bizottság. A jelentés beszámolt egy az interneten megtalálható videóról is, amelyen látható, hogyan képeznek ki nyolc éves, illetve annál fiatalabb fiúkat gyerekkatonákká.

"Kaptunk jelentéseket olyan szellemi fogyatékkal élő gyermekekről, akiket öngyilkos robbantásokra vettek rá, anélkül, hogy azok tudták volna, mit tesznek" - mondta Winter.

Nemi erőszak, rabszolgaság

A Gyermekjogi Bizottság szakértője úgy fogalmazott: az Iszlám Állam "szisztematikus nemi erőszakot" követ el. A bevett szokások közé tartozik az is, hogy a gyermekeket rabszolgasorba taszítják, gyakran árcédulát raknak rájuk és szexrabszolgának adják el őket.

A jelentés beszámolt arról is, hogy milyen sok gyerek halt meg vagy szerzett súlyos sérülést az iraki biztonsági erők légi támadásai vagy ágyúzásai során, míg más gyerekekkel a kiszáradás, az éhezés vagy a hőség végzett.

Az ENSZ jelentésen tizennyolc független szakértő dolgozott, akik arra szólították fel az iraki hatóságokat, hogy tegyenek meg mindent a gyermekek megmentéséért.