Külföld

Megkezdődött a voksolás a szlovén választásokon

Szlovénia szerte kinyitottak az előrehozott parlamenti választás szavazóhelyiségei

Vasárnap reggel hét órakor Szlovénia szerte kinyitottak az előrehozott parlamenti választás szavazóhelyiségei, ahol közel 1,7 millió szavazásra jogosult szlovén állampolgár adhatja le voksát.

A szavazók a kétkamarás szlovén parlament 90 fős alsóházának leendő képviselőiről döntenek, egyéni jelöltre és pártlistára voksolva. A választáson 1631 jelölt és 25 pártlista szerepel.

Az előrehozott parlamenti választásokat azért kellett kiírni, mert Miro Cerar miniszterelnök lemondott posztjáról, miután a legfelsőbb bíróság megsemmisítette a kormány csaknem egymilliárd eurós kiemelt projektjéről, a Koper-Divaca vasútvonal egyik 27 kilométeres szakaszán tervezett második vágány építéséről tavaly szeptemberben rendezett népszavazás eredményét. Cerar szerint a bíróság döntése miatt kétségessé vált kormánya egyik legfontosabb tervének kivitelezése. A politikus arra is utalt, hogy az utóbbi időben egyre több nézeteltérése volt a koalíciós partnerekkel.

Az előrejelzések szerint jobboldali győzelem várható, de a szakértők szerint a baloldal sokkal nagyobb koalíciós potenciállal rendelkezik. Önállóan egyik párt sem tud majd kormányt alakítani.

A közvélemény-kutatások szerint a Janez Jansa volt miniszterelnök vezette ellenzéki jobboldali Szlovén Demokrata Párt (SDS) áll győzelemre, 26 százalékos támogatottsággal, a második hely a jelenlegi kormánykoalíció baloldali tagjáé, a Szociáldemokrata Párté (SD) 12 százalékkal. A harmadik helyen Marjan Sarecnek, Kamnik város polgármesterének nemrég alapított baloldali pártja, a Marjan Sarec Listája (LMS) áll 11 százalékkal. A pártok parlamentbe jutásának küszöbe 4 százalék.

A szavazóhelyek 19 óráig lesznek nyitva. A szlovén választási iroda honlapján folyamatosan beszámol a részvételi arányról. A szavazóhelyiségekből távozók megkérdezésén alapuló exit pollok eredményét közvetlenül az urnazárás után nyilvánosságra hozzák. Az első részeredmények 21 óra után várhatók.

Nagyobb a részvételi arány, mint négy évvel korábban

Délelőtt 11 óráig a szavazásra jogosult polgárok 17,27 százaléka járult az urnákhoz. 2014-ben ugyanez az arány 15,43 százalék volt. A választás nyugodtan folyik, rendkívüli eseményről nincs értesülés. Szlovéniában szombat éjféltől vasárnap este hét óráig tart a kampánycsend. A szavazóhelyiségek reggel 7 órától este hét óráig várják az 1,7 millió választópolgárt.

A szavazók a kétkamarás szlovén parlament 90 fős alsóházának leendő képviselőiről döntenek, egyéni jelöltre és pártlistára voksolva. A választáson 1631 jelölt és 25 pártlista szerepel.