Külföld
Megérkeztek az első áttelepített migránsok Horvátországba
Szerb miniszter: valamivel több mint 700 migráns van Szerbiában
A mindössze négy menekült eritreai állampolgár, aki még Olaszországban nyújtotta be menekültkérelmét, elbírálásuk viszont Horvátországban folytatódik. A hatóságok egy hónapig a zágrábi menekültközpontban helyezték el őket, majd ezután lakást utal ki számukra az állam, és két évig szociális juttatásban is részesülnek. Ez idő alatt meg kell tanulniuk horvátul, hogy munkát vállalhassanak.
A menekültek megérkezésénél Vlaho Orepic ügyvezető belügyminiszter is ott volt. A csoportot muszlim szokás szerint "Salam aleikummal" köszöntötte a tárcavezető.
Orepic a sajtónak úgy nyilatkozott: Horvátország három éve vált az Európai Unió teljes jogú tagjává, ma pedig alkalma van segíteni másokon. Nem csak humanitárius cselekedetről van szó, hanem az EU-tagsággal vállalt kötelezettségről is - hangsúlyozta. "Horvátország megmutatta, hogy komoly ország, és betartja ígéreteit" - szögezte le a tárcavezető.
Az egtyik migráns, a 27 éves Abdul Rahmani újságíróknak azt mondta: örül, hogy Horvátországban jött, és nem számított ilyen szeretetteljes fogadtatásra. "Remélem, hogy sofőrként el tudok majd helyezkedni, és nyugdíjas koromig itt élhetek" - tette hozzá.
Az országba július 8-án újabb menekültek érkeznek Olaszországból, Görögországból és Törökországból. Sajtóértesülések szerint ugyanakkor nincs nagy érdeklődés a menekültek körében a Horvátországba történő letelepedés iránt.
Az Európai Unió tavaly először 40 ezer menekült önkéntes befogadásáról, majd 120 ezer további menekült tagállamok közötti kötelező elosztásáról hozott döntést. Az EU és Törökország között idén májusban létrejött újabb megállapodás értelmében a tagországok - egy egyelőre 72 ezer fős kontingens erejéig - Törökországtól átvesznek ugyanannyi szíriai menekültet, mint amennyit a görög szigetekről visszaszállítanak oda.
Horvátország a fenti programok alapján csaknem 1600 menekült befogadását vállalta két éven belül: 1064-et a kötelező áttelepítési kvóta és 500-at az EU-Törökország megállapodás alapján.
Szerb miniszter: valamivel több mint 700 migráns van Szerbiában
Nincsenek már migránstömegek Szerbiában, a befogadóközpontokban 538-an, a magyar határ mentén pedig körülbelül kétszázan tartózkodnak - jelentette ki pénteken Aleksandar Vulin szerb szociálisügyi miniszter, majd hozzátette: nincs szükség arra, hogy kerítéssel vagy kapuval fékezze meg Horvátország a bevándorlókat.
A horvát hatóságok csütörtökön a kiskőszeg-bácsbezdáni Duna-híd horvátországi oldalán műszaki akadályként kaput emeltek, amelyről korábban nem tájékoztatták szerbiai kollégáikat. Vlaho Orepic horvát ügyvezető belügyminiszter kijelentette, hogy a migránsok miatt hoztak megelőző intézkedéseket Kiskőszegen.
"Észrevettük, hogy egyre több migráns próbál meg Szerbiából Magyarországra jutni, ezért pusztán elővigyázatosságból végeztük el a technikai munkálatokat, hogy senkinek ne jusson eszébe Horvátország felé venni az irányt" - hangsúlyozta. Később azonban a hatóságok lebontották az akadályt, és azt mondták, csupán gyakorlatról volt szó, meg akartak bizonyosodni arról, hogy milyen gyorsan tudnak intézkedni, ha újabb migránshullám érné el Horvátországot.
A szerb és a horvát sajtó helyszíni tudósítói nem láttak a határ egyik oldalán sem migránsokat, és ezt erősítette meg pénteken a szerb szociálisügyi miniszter is a hivatalos szerb adatok ismertetésével.