Külföld
Matteo Salvini közölte, nem fogad el leckéztetést Emmanuel Macrontól
A migrációellenes Liga kormánypárt vezetője Emmanuel Macron kedd este az ENSZ-ben mondott beszédében elhangzottakra válaszolt
Matteo Salvini a közösségi oldalán hangsúlyozta, hogy Franciaország az utóbbi hónapokban lezárta az Olaszországgal közös határait, és ezzel több mint 50 ezer migráns, többségében nők és gyerekek befogadását tagadta meg.
Az olasz belügyminiszter emlékeztetett arra, hogy a francia kormánypárt szóvivője korábban "hányingerkeltőnek" nevezte a római kormány migrációs politikáját, amikor Olaszország az olasz partokra érkező migránsok szétosztását szorgalmazta. Matteo Salvini kijelentette, személy szerint sem fogadja el, hogy Emmanuel Macron humanitárius leckében részesítse őt.
A migrációellenes Liga kormánypárt vezetője Emmanuel Macron kedd este az ENSZ-ben mondott beszédében elhangzottakra válaszolt. A francia elnök a Aquarius nevű civil hajóval végül Máltára érkező 58 migráns szétosztásával kapcsolatban kiemelte, hogy Olaszország senkit sem fogadott be közülük. Kijelentette, hogy a római kormány migrációs döntései következtében politikai válság alakult ki Olaszország és Európa között.
Emmanuel Macron szavaira Giuseppe Conte olasz miniszterelnök úgy reagált, nem egyedül Franciaország alkotja Európát, az Európai Uniónak 28 tagja van. A kormányfő emlékeztetett arra, hogy az utóbbi öt évben több százezer migráns érkezett Olaszországba. "Olaszországnak rendben van a lelkiismerete, Olaszország nem Európa-ellenes, ellenkezőleg: megóvta Európa becsületét az emberéletek megmentésével" - mondta Giuseppe Conte.
Giorgia Meloni, a jobbközép pártszövetséghez tartozó Olasz Testvérek (FdI) parlamenti párt elnöke szintén bocsánatkérésre szólította fel Franciaországot, mivel szerinte Afrikából a francia gyarmatosító politika miatt kényszerülnek migrációra az emberek.
Maurizio Gasparri, a jobbközép Hajrá Olaszország (FI) szenátora azt írta a közösségi oldalán: "éljen Franciaország, le Macronnal!".
Francia közéleti személyiségek a migránsok befogadására indítottak petíciót
Felhívás a migránsok befogadására elnevezéssel 150 francia közéleti személyiség, művész és értelmiségi petíciót indított, amelyben a "szélsőjobboldali gondolatokkal" szembeni ellenállásra szólítanak fel, mivel szerintük illúzió azt hinni, hogy a migráció feltartóztatható vagy megállítható.
"A bűnbakok kora visszatért (...) Mindenhol Európában, a szélsőjobboldal erősödik, az egyenlőség szenvedélyét felváltotta az identitási rögeszme, s az a félelem, hogy nem vagyunk többet otthon, legyőzte az együttélés lehetőségét" - fogalmaznak az aláírók, köztük Josiane Balasko színésznő, Annie Ernaux írónő, Thomas Piketty közgazdász vagy Olivier Py színházrendező, az Avignoni Fesztivál igazgatója.
"Illúzió azt gondolni, hogy fel fogjuk tudni tartóztatni és meg tudjuk állítani a migrációs áramlást. Arra törekedve, végül a legrosszabbhoz leszünk kénytelenek folyamodni. Nem szabad semmiben engedni azoknak a gondolatoknak, amelyeket a szélsőjobboldal hirdet, és amelyeket a jobboldal is gyakran magáévá tesz és még a baloldal egy részét is megkísérti" - hangsúlyozták a francia kezdeményezők, akik arra is emlékeztetnek, hogy "a fogadó országokban lévő bevándorlók számára a szabad áramlás és a társadalmi jogok egyenlősége alapvető emberi jog".
"A következő évtizedekben a migrációk ki fognak szélesedni, önkéntes alapon és kényszerből, a háborúk és az éghajlati katasztrófák miatti menekültek egyre többen lesznek. Mit tegyünk? Továbbra is lezárjuk a határokat és hagyjuk, hogy a legszegényebbek fogadják be a nagyon szegényeket? Ez morálisan méltatlan, racionálisan pedig ostobaság" - írták az aláírók, akik úgy vélik, hogy "nem a bevándorló munkaerő jelent veszélyt a dolgozó tömegekre, hanem a verseny, a rentabilitás és a bizonytalanság egyre inkább egyetemes szabálya". Az internetre délután feltöltött petíciót eddig több mint 7 ezren írták alá.