Külföld

Martin Schulz: Magyarország nem vesz részt menekültek befogadásában

Bakondi György: Egyre többen próbálnak bejutni Európába

Magyarország egész biztosan nem vesz részt menekültkontingensek befogadásában, de más közép- és kelet-európai államokban van hajlandóság az együttműködésre - mondta Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke a ZDF német országos közszolgálati televíziónak. Jelentős tömeg próbál Európába, elsősorban Németországba jutni és növekszik a Görögországba érkező migránsok száma - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója vasárnap az M1 aktuális csatorna esti műsorában.

Martin Schulz azt mondta: Orbán Viktor magyar miniszterelnök "egyértelműen elhatározta, hogy a saját útját járja".
Ugyanakkor "valamennyi politikai kérdésben nagyon szorosan" Vlagyimir Putyin orosz elnök mellett áll - tette hozzá az EP elnöke.
A német szociáldemokrata politikus kiemelte, hogy Magyarországgal ellentétben a térség más országai hajlandóak lehetnek menekültek önkéntes befogadására, és ha sikerül végrehajtani a 160 ezer menekült tagállamok közötti elosztásáról hozott korábbi döntést, a térség országai gazdasági teljesítőképességükhöz mérten részt vehetnek majd menekültek befogadásában.
Portugália is jelezte, hogy kész az együttműködésre, és Spanyolország álláspontjában is változás figyelhető meg - mondta az EP elnöke a ZDF Berlin direkt című műsorában. 
Hozzátette: meggyőződése szerint meg lehet győzni újabb tagállamokat arról, hogy fogadjanak be menekülteket, ezért van esély a megállapodásra a március 6-án tartandó EU-Törökország csúcstalálkozón. 
Az elképzelés szerint az EU Törökországgal együttműködve biztosítja a görög-török uniós külső határt, visszaszorítva ezzel az illegális migrációt, és cserébe menekültkontingensek átvételével enyhíti a Törökországra nehezedő terhet.

Bakondi: Jelentős tömeg igyekszik Európába jutni

Jelentős tömeg próbál Európába, elsősorban Németországba jutni és növekszik a Görögországba érkező migránsok száma - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója vasárnap az M1 aktuális csatorna esti műsorában.
Bakondi György elmondta: míg az utóbbi hónapokban naponta 1500-2000 menedékkérő érkezett a görög szárazföldre, mostanra ez a szám elérte a 4000-5000 főt. Hozzátette, hogy ez az adat már megközelíti a tavalyi számokat, amikor 6000-8000 ember érkezett.

Megjegyezte, hogy ugyanakkor a balkáni útvonalon lévő államok, de Ausztria is komoly intézkedéseket tettek az ellenőrzések összehangolására és a migrációs hullám lassítására, illetve szelektálására.
Bakondi György szerint az Európai Unió mostanra jutott el oda, hogy elfogadta azt az álláspontot, amit Magyarország képvisel a migrációs válságban: a schengeni határok védelmét, a menedékkérők ellenőrzését és a menekültstátuszra nem jogosultak visszafordítását.

 

Martin Schulz: Magyarország nem vesz részt menekültek befogadásábanBakondi György: Egyre többen próbálnak bejutni Euró...

Közzétette: Magyar Hírlap – 2016. február 21.