Külföld

Már indok sem kell a pakisztáni savas támadóknak

A mostani támadás más, mint a korábbiak: a támadók nem ismerték a leöntött áldozatokat!

Eddig csak a család becsületének "védelmében" követtek el savas támadásokat nők ellen Pakisztánban, az utóbbi időben azonban történtek olyan esetek is, amelyeknek az indítéka más, egyelőre kifürkészhetetlen, emiatt a jelenség félelmet keltőbb. Ráadásul az országnak olyan részén követték el ezeket a bűncselekményeket, ahol addig csak hírből ismerték az ilyeneket.

lead savas támadás
Elkövetőként egyetlen szervezet sem jelentkezett, de egyesek a terrorszervezetnek tekintett, a térségben befolyásos, szunnita Ahl-i-Szunnat val Dzsamáatot (ASWJ) sejtik e támadások mögött. A Dawn című pakisztáni napilap egyik szerkesztőségi cikke arról szólt, hogy Beludzsisztán egyre inkább radikalizálódik, egyre több az olyan szélsőséges vallási csoport, amelynek célja a nők megfosztása emberi jogaiktól.

A múlt héten azonban az ország északnyugati részén található Beludzsisztánban történtek olyan savas támadások, amelyek esetében az indíték nagyon különbözik az eddigiekétől. A savval történő támadás eddig nem volt jellemző a tartományra (inkább Pandzsábban történtek ilyenek), viszont ez az ország egyik legveszélyesebb része az iszlám szélsőségesek rémtettei, valamint a szakadár lázadók és a kormányhadsereg összecsapásai miatt. Egy héttel ezelőtt két motorkerékpáros férfi leöntött savval két lányt, akik éppen hazatértek egy piacról, amely a tartományi fővárostól, Kvettától 40 kilométerre található. Ezt megelőzően egy kvettai piacon támadtak meg négy, 18 és 50 év közötti nőt, és égési sérüléseket okoztak nekik az arcukon. Helyi források szerint az áldozatoknak nem volt semmilyen nézeteltérése saját családjában. Hozzátartozóik arra panaszkodnak, hogy e bűncselekményekért egyelőre nem vontak felelősségre senkit.

 

Az ASWJ visszautasította a vádat, beludzsisztáni vezetője, Ramzan Mengal molla közölte, hogy elítélik az ilyen tetteket, bár hozzátette, hogy a nőknek közterületen "illő módon kell öltözniük".

Egyes beludzs nacionalista szakadárok ennek ellenére az ASWJ-t gyanúsítják, valamint a központi kormányt, amely szerintük manipulálja a szervezetet, bátorítja a tagjait arra, hogy ilyen támadásokkal riasszák el a nőket a szakadár mozgalmakkal való kapcsolattartástól. "Ezeknek az embertelen cselekményeknek az a célja, hogy a megfélemlített nők ne tanuljanak, ne vegyenek részt a társadalmi, gazdasági, politikai életben" - jelentette ki Dzsahanzaib Dzsamaldini, a szeparatista Beludzs Nemzeti Párt alelnöke.

Egy kvettai női szabó arra panaszkodott, hogy a múlt heti savas támadások óta üzleti forgalma a negyedére esett vissza.


Forrás: AFP, MTI