Külföld
Már a szárazföldön is támadja a török hadsereg a szíriai kurdokat
A francia külügyminiszter kérésére hétfőn összeül az ENSZ Biztonsági Tanácsa - Aszad a terrorizmus támogatásával vádolta meg Törökországot

Szakértő: Ankara felmérte a szíriai kurdok haderejét
Törökország felmérte az erőviszonyokat, mielőtt megtámadta a szíriai kurdokat, és pontosan tudja, hogy ellenfelei milyen erőkkel rendelkeznek - mondta Kövecsi-Oláh Péter, a Migrációkutató Intézet szakértője vasárnap az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.
A kutató szerint a török vezetés tudott arról, hogy a kurd milíciákat az Egyesült Államok látta el fegyverekkel, sőt azzal is tisztában van, hogy milyen típusú katonai eszközöket küldtek. A török hadművelet célja hivatalosan a terroristák visszaszorítása, vagyis - a közlemények szerint - megelőző csapásra készülnek a béke érdekében, ám valójában a szíriai kurdok jelentette fenyegetést akarják minél gyorsabban megszüntetni - tette hozzá.
Kövecsi-Oláh Péter elmondta, hogy Szíria és Törökország között 2012 óta érezhető a feszültség, és Ankarának nem a mostani az első katonai beavatkozása a szomszédos országban. A helyzetet súlyosbítja, hogy a térségben nem csupán számtalan érdek feszül egymásnak, de rengeteg fegyver is felhalmozódott az utóbbi években - magyarázta. Kiemelte, hogy a jelentős lélekszámú, de saját állammal nem rendelkező kurdok veszélyt jelenthetnek a térség országainak területi egységére, ezért külső erők sokszor megpróbálták már felhasználni őket Törökország mellett Szíria és Irak ellen is.
Az SZSZH fegyvereseinek haladását a háttérből a harckocsik közvetlenül segítik. Katonai források szerint az YPG tagjai a környék falvaiba húzódtak vissza, lakott területen kívül nem mutatnak határozott ellenállást. A hadművelet továbbra is tüzérségi és légi támogatás kíséri. A török haderő vasárnapi közleményben tudatta: a beavatkozás eddig 153 célpontra mért csapást, köztük fegyverraktárakra és óvóhelyekre.
Binali Yildirm török miniszterelnök vasárnap Isztambulban sajtóorgánumok vezetői előtt közölte: a szárazföldi hadművelet a határ menti Kilis tartomány Gülbaba nevű falujának külterületéről indult. Hozzátette: a beavatkozásnak 4 fázisa lesz, amelyek által 30 kilométeres sávban "biztonságos terület" jön majd létre. Hozzátette: a hadműveletnek eddig nincs török sebesültje. Ezzel egy időben az YPG azt állította, hogy a török haderő megpróbált ugyan benyomulni Afrínba, de heves harcokat követően visszaszorították őket.
Törökország szombaton Olajág néven nagyszabású hadműveletet indított Afrínban a kurd milicisták ellen. Ankara a törökországi kurd szeparatista Kurdisztáni Munkáspárttal (PKK) szövetséges terrorszervezetnek tartja az YPG-t. A szíriai kurd milícia ugyanakkor Washington támogatását élvezi az Iszlám Állam elleni küzdelemben.
Rakéták csapódtak Szíriából egy török település központjába
Két rakéta csapódott be vasárnap a szíriai Afrín körzetből a határhoz közeli, dél-törökországi Reyhanli város központjába, egy szíriai állampolgár meghalt - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.
Az incidensnek 32, köztük két súlyos sebesültje van, de a környező épületekben és a közeli autókban is károk keletkeztek. A Dogan török hírügynökség ugyanakkor úgy tudja, hogy három rakéta csapódott be vasárnap Reyhanliba. Vasárnapra virradóra a dél-törökországi Kilis tartomány lakott területeire is rakéták csapódtak be Afrínból. Akkor egy ember könnyebben megsérült, több épület pedig megrongálódott.
Erdogan: Rövid időn belül véget ér az afríni hadművelet
Törökország "nagyon rövid időn belül" befejezi az északnyugat-szíriai Afrín térségben indított hadműveletet a kurd Népvédelmi Egységek (YPG) nevű milícia ellen - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török államfő vasárnap Bursában, a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) női tagozatának tartományi rendezvényén. Erdogan emlékeztetett, hogy Afrín kerület lakosságának az 55 százalékát arabok alkotják, a 35 százaléknyi kurdot csak utólag telepítették oda. A fennmaradó hányadot türkmének teszik ki. Erdogan kiemelte: Afrín ügye arról szól, hogy Törökország visszaadja a területet "valódi tulajdonosainak". A távlati cél pedig az, hogy hazaküldjék azt a 3,5 millió szíriai menekültet, aki Törökországban él - tette hozzá a török elnök.
Eközben az Anadolu török állami hírügynökség azt írta, hogy az Ankarával szövetséges, mérsékelt ellenzéki Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH), valamint a török különleges erők és a páncélosok már 5 kilométeres mélységig benyomultak Afrín kerületbe. Az Aksam török kormánypárti napilap értesülése szerint az SZSZH a török Kilis tartománnyal szemben egy szíriai falut már a fennhatósága alá vont.
A francia külügyminiszter kérésére hétfőn összeül az ENSZ Biztonsági Tanácsa
Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter vasárnap az ENSZ Biztonsági Tanácsának sürgős összehívását kérte és arra szólította fel Törökországot, hogy vessen véget a terrorizmus elleni nemzetközi koalíció elkötelezett szövetségesei elleni offenzívának. Le Drian később bejelentette: kérését meghallgatták, a BT hétfőn, rendkívüli ülésen megvitatja a helyzetet.
Aszad a terrorizmus támogatásával vádolta meg Törökországot
A szíriai elnök egy vasárnapi nyilatkozatában elítélte az országa egyik régiója ellen indított török támadást és a terrorizmus támogatásával vádolta meg Törökországot.
Bassár el-Aszad szerint a "brutális török agresszió Afrín városa ellen elválaszthatatlan a török rezsimnek a szíriai válság első pillanatától követett politikájától, amely főként a terrorizmus segítésén és a különféle neveken működő terrorista szervezetek támogatásán alapul".
Hasonló az álláspontja Iránnak is, amely a török behatolás azonnali leállítását követelte. "Irán reméli, hogy azonnal abbahagyják ezt a hadműveletet, hogy meg lehessen előzni a válság elmélyülését Szíria és Törökország határtérségében... A válság folytatódása Afrínban a terrorista csoportokat erősítheti Észak-Szíriában" - hangoztatta az iráni külügyminisztérium szóvivője az IRNA hírügynökség szerint.
Aszad nyilatkozata Damaszkuszban hangzott el, ahol fogadta az iráni külkapcsolatok stratégiai tanácsának a vezetőjét. A szíriai elnök köszönetet mondott Teherán támogatásáért a terrorizmus elleni harcban, és hozzájárulásáért a szíriai fegyveres erők győzelmeihez.
Washington visszafogottságra szólította fel Törökországot, Mattis megoldást ígért
Washington visszafogottságra intette a Szíriában hadműveletet indító Törökországot, és arra szólította fel, hogy korlátozza akcióit Szíria északnyugati részére. Heather Nauert amerikai külügyi szóvivő vasárnap kiadott közleményében elítélte "az erőszak eszkalálódását" Szíria északnyugati, kurdok lakta vidékein, és arra sürgette Ankarát, hogy "mind kiterjedésében, mind időtartamában korlátozza katonai hadműveleteit" a térségben.
Nauert leszögezte: az Egyesült Államok támogatja Törökország jogos biztonsági aggodalmait, de "az Egyesült Államok rendkívül aggódik a Szíria északnyugati részén kialakult helyzet, elsősorban az ártatlan civilek gyötrelmei miatt". Ugyanakkor hangsúlyozta azt is, hogy Törökország az Egyesült Államok szövetségese a NATO keretein belül, és kulcsfontosságú partnere az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni küzdelemben.
James Mattis amerikai védelmi miniszter vasárnap, útban Ázsiába, a repülőgépen újságíróknak kijelentette: Törökország értesítette a szíriai célpontokra mért légicsapások megindítása előtt az Egyesült Államokat, és Washington folyamatosan kapcsolatban áll Ankarával. "Törökország nyíltan beszélt" - fogalmazott Mattis, hozzátéve, hogy "dolgozunk azon, hogy mi történjék és megoldást fogunk találni". A tárcavezető azonban nem tért ki az amerikai álláspontra, illetve tervezett lépésekre.