Külföld
Magyarország felé tartó határsértőket fogtak el a román hatóságok
A csoportot tizenegy férfi, két nő és három gyerek alkotta
A román határrendészet közölte, hogy az illegális bevándorlás megfékezése érdekében az Arad megyei csendőrséggel közösen végrehajtott művelet során hajnali fél négykor 17 iraki, indiai és pakisztáni állampolgárt fedezett fel egy mezőn, akik a magyar határ felé közeledtek.
A csoportot 11 férfi, két nő és három gyerek alkotta, a felnőttek 18 és 32, a kiskorúak 3 és 17 év közöttiek voltak. Kihallgatásuk során azt állították, hogy a schengeni térségbe akartak bejutni. A határrendészet tiltott határátlépési kísérlet gyanújával kezdeményezett bűnvádi eljárást ellenük.
A román határrendészek szerdán a Bihar megyei Érmihályfavánál (Valea lui Mihai) is feltartóztattak egy Romániában már menedékkérőként nyilvántartásba vett négytagú iraki családot (két 34 éves szülőt és egy 4, illetve egy 8 éves gyereket), miközben éjszaka az országút mellett gyalog közeledtek a magyar határhoz. Elmondásuk szerint ők is Nyugat-Európába akartak eljutni, ellenük is tiltott határátlépési kísérletért indult eljárás.
Az MTI érdeklődése nyomán áprilisban közölt, illetve a román határrendészet honlapján azóta megjelent adatok szerint idén már 302, Magyarországra átszökni próbáló migránst tartóztattak fel a román hatóságok. Tavaly egész évben 549, Romániából illegálisan távozni próbáló határsértőt fogott el a román határrendészet.
Az idén Romániába illegálisan érkezett külföldiek száma már meghaladta a tavalyi éves adatot. A határrendészet eddig 1082 határsértő feltartóztatásáról számolt be, míg tavaly 1075, az országba illegálisan belépett külföldit fogtak el Románia határain.