Külföld

Magyar mintát követhet David Cameron

Közmunkához kötnék a munkanélküli fiatalok támogatását

Nem segélyt, hanem ifjúsági támogatást kapnának Nagy-Britanniában a 18-21 év közötti munkanélküliek, akik még sosem voltak alkalmazásban,s ehhez gyakornoki vagy közmunkát kellene vállalniuk – erről számolt be a The Guardian.

A brit lap emlékeztet, az érintett fiatalok teszik ki az összes munkanélküli tíz százalékát a szigetországban. Mint írták, a kormányzó Konzervatív Párt eddig arra készült, hogy a pályakezdő munkanélküliek csak hat hónapig kapnának segélyt, ám David Cameron kormányfő csütörtöki beszédében a már említett módosítást fogja bejelenteni. A lap szerint a májusi választásokra készülő miniszterelnök nem csak pénzt akar spórolni a javaslattal - amely szerint a fiataloknak a támogatásért cserébe legalább heti harminc órát kell munkával, s tizet álláskereséssel tölteniük -, hanem azzal fog érvelni, hogy a fiatalok ne úgy kezdjék a felnőtt életüket, hogy segélyen élnek, hanem munkafegyelmet tanuljanak.

Cameron azt ígérte, leszámolnak a fiatalkori munkanélküliséggel, véget vetnek annak a gyakorlatnak, hogy sok fiatal útja az iskolából egyenesen az életre szóló segélyekhez vezet. „A fiataloknak az első pillanattól tisztában kell lenniük vele, hogy a segély nem egyirányú utca” – a The Guardian szerint ezt fogja mondani csütörtökön David Cameron. A lényeg tehát az, hogy senki sem kaphat „a semmiért valamit”, hanem teljesíteni kell a közösség felé a juttatásokért cserébe.