Külföld
Magyar fegyverekkel harcoltak az Iszlám Állam terroristái
Összesen 112 magyar gyártású gépkarabélyt találtak a terrorszervezet harcosainál
A lista második helyén Románia áll 12.1 százalékkal, Oroszország pedig a harmadik 9.6 százalékkal. A terroristák a lőszerkészletük nagyobb részét más, konfliktusokkal sújtott régiókból szerezték be, így például a gépkarabélyokhoz Szomáliából és Líbiából is szállítottak lőszert. A jelentés szerint az Iszlám Állam a házilag készült robbanószerkezeteihez javarészt Törökországból szerezte be a hozzávalókat – ezek többsége kereskedelmi forgalomban is kapható, és valószínű, hogy a szállításukban Törökországban is tevékenykedő szalafista dzsihádista csoportok nyújtottak segítséget.
A lefoglalt fegyverek elsöprő többsége gépkarabély volt, a legtöbbet pedig 1980 és 1989 között gyártották, bár találtak a harmincas években készült fegyvert is. A CAR jelentése szerint a legtöbb karabély a Varsói Szerződés országaiból származik, ezek részben a hidegháború alatt, részben pedig utána, a fölös készletből kerülhettek Irakba és Szíriába.