Külföld

Magas lehet a részvételi arány Nagy-Britanniában

„Bármi is lesz a britek döntése, tiszteletben kell azt tartani”

Megkezdődött az Európai Unió elhagyásáról szóló nagy-britanniai népszavazás helyi idő szerint csütörtökön reggel 7 órakor. A szakértő magas részvételi arányra számít.

biciklis

A viharos időjárás ellenére folyamatos a szavazás
A viharos időjárás okozta kisebb-nagyobb fennakadások ellenére jórészt zavartalanul zajlott a népszavazás.

Dél-Angliára és Londonra - a legsűrűbben lakott brit országrészekre - éjszaka és délelőtt villámlással és mennydörgéssel kísért trópusi záporok zúdultak, több helyen hirtelen áradásokat okozva. Néhány térségben választóhelyiségeket is elöntött a víz. Az érintett helyszínek többségében a szavazófülkéket máshová helyezték át, de volt olyan körzet, ahol egy helyi vállalkozó gumicsizmákat osztogatott a választóknak, így a víz alá került választóhelyiségben rendezték a szavazást.
Este újabb esőzések kezdődtek az ország déli és délkeleti térségeiben, de ezek nem voltak olyan kiterjedtek és hevesek, mint a nap első felében.
A nap folyamán leadták szavazatukat a vezető politikusok, köztük David Cameron miniszterelnök, aki feleségével, Samantha Cameronnal érkezett a választókörzetbe.
Cameron Twitter-üzenetében mindenkit arra kért, hogy vegyen részt a népszavazáson, és voksoljon a bennmaradásra.
Boris Johnson, London volt polgármestere, a kilépést pártoló tábor frontembere csütörtöki Twitter-üzenetében ugyanakkor annak a kívánságának adott kifejezést, hogy a csütörtöki nap legyen Nagy-Britannia "függetlenségi napja".
A konzervatív párti politikus - aki a konzervatív brit kormány hivatalos EU-párti álláspontja ellenében kampányolt a kilépés mellett - ezt már korábban is hangoztatta. E hónap elején tartott egyik kampánygyűlésén kijelentette, hogy június 23-a lehet az Egyesült Királyság függetlenségi napja, ha a brit EU-tagságról kiírt népszavazáson a többség a kilépésre adja voksát.

Cameron már szavazott

cameron szavaz reuters
Bárhogyan is döntenek a britek – az azonnali politikai és gazdasági következményeken túl –, hosszú, akár két évig elhúzódó folyamatra kell készülni – fogalmazott a kormányszóvivő, majd hozzátette: az Európai Unió állam- és kormányfőinek február 19-én befejeződött csúcstalálkozóján megállapodás született a London által igényelt uniós reformokról, köztük az EU-társállamokból érkező munkavállalók szociális ellátásának szigorításáról, és arról, hogy Nagy-Britanniának nem kell részt vennie az uniós integráció mind szorosabbra vonásának folyamatában. Ha győznek az EU-pártiak, a fenti pontokat akkor is teljesíteni kell, ha viszont a kilépésre voksolók nyernek, akkor az egy olyan eddig nem ismert eljárásrendet von maga után, aminek „sok-sok nyitott kérdése van”. 

Varga Mihály: Tiszteletben kell tartani a britek döntését

Minden nép szuverén döntése, hogy milyen keretek között kívánja élni az életét, a briteknek is meg kell adni ezt a jogot és tiszteletben kell tartani döntésüket, mindazonáltal Magyarország örülne annak, ha Nagy-Britannia az Európai Unióban maradna - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Hozzátette: a Nemzetgazdasági Minisztérium minden döntésre felkészül, Magyarországnak a külkereskedelmi kapcsolatokon keresztül kell vizsgálnia az esetleges kilépést. A szaktárca úgy látja, hogy a 4-4,5 milliárd eurós külkereskedelmi forgalom megszenvedné a Brexitet, de az orosz esethez hasonlóan arra kell felkészülni, miként lehet a károkat csökkenteni.

A német kancellár ismét reményét fejezte ki, hogy a britek az EU-tagság mellett voksolnak
Angela Merkel német kancellár csütörtökön, a brit uniós tagságról tartott népszavazás napján reményét fejezte ki, hogy Nagy-Britannia lakossága az EU-ban maradás mellett voksol.

"Olyan döntést remélünk, amelynek értelmében Nagy-Britannia polgárai az Európai Unió részesei maradnak" - jelentette ki a kancellár újságírók előtt.
Merkel elmondta: a jövő hét kedden és szerdán tartott - félévzáró - uniós csúcstalálkozó nyugodt tanácskozásra nyújt lehetőséget a népszavazás utáni helyzetről.