Külföld

Maduro kormánya erő alkalmazásával állta útját a segélyszállítmányoknak

Brazília bűncselekménynek nevezte az akciót

Brazília vasárnap elítélte és bűncselekménynek nevezte azt, hogy Nicolás Maduro venezuelai elnök kormánya erő alkalmazásával állta útját február 23-án a kolumbiai határon keresztül érkező segélyszállítmányoknak.

venezuela-égő segélykonvoj576
Fotó: AP

A brazil külügyminisztérium honlapján megjelent állásfoglalás egyben felszólította a nemzetközi közösséget, hogy csatlakozzon a latin-amerikai ország "felszabadítására" tett erőfeszítésekhez. 

"A nemzetközi humanitárius segítségre váró venezuelai nép ellen alkalmazott erőszak egyértelműen bizonyítja a Maduro-rezsim bűnöző jellegét. Az emberi jogok ellen elkövetett merényletről van szó, amelyet részben sem igazolhat a nemzetközi jog, és egyetlen nemzet sem hagyhat szó nélkül" - olvasható a közleményben.

A brazil külügyi tárca egyben felszólította azokat az országokat, amelyek még nem ismerték el Juan Guaidó ellenzéki vezetőt Venezuela ideiglenes államfőjeként, hogy tegyék meg azt.

vene
"Az ellenzék államcsínye kudarcot vallott" - hangoztatta helyi idő szerint szombat este Maduro, aki Guaidót bohócnak és az amerikai imperializmus dróton rángatott bábujának nevezte. Leszögezte, hogy nem engedi be az Egyesült Államok segélyeit, mert ezt a törekvést egy amerikai katonai beavatkozás előkészítésére szánt cselnek tekinti.