Külföld

Macron lát esélyt arra, hogy az amerikai elnök meggondolja magát

Az Egyesült Államok mégis részese maradhat a klímaegyezménynek

Emmanuel Macron francia elnök lát esélyt arra, hogy az Egyesült Államok mégis részese maradjon a párizsi klímaegyezménynek, miután úgy érzi, sikerült ráirányítania a témára Donald Trump amerikai elnök figyelmét - derül ki abból a vasárnap megjelent interjúból, amelyet Macron a Journal du Dimanche című lapnak adott.

"Donald Trump meghallgatott" - mondta Macron, hozzátéve: "Trump azt mondta, a következő hónapokban megpróbál megoldást találni".

A francia elnök fontosnak nevezte a párbeszéd fenntartását annak érdekében, hogy az Egyesült Államok, ha akarja, mégis végrehajthassa a megállapodásban foglaltakat.

A párizsi megállapodást 2015-ben kötötték a világ országai. Csak Szíria és Nicaragua nem csatlakozott. Donald Trump azonban júniusban bejelentette, hogy országa kilép az egyezményből, mert úgy ítéli meg, hogy a megállapodás kedvezőtlen az Egyesült Államok számára.

A héten Trump Párizsban úgy nyilatkozott, miután találkozott Macronnal, hogy "a következő hónapokban történhet valami a párizsi megállapodással kapcsolatban". Korábban arról beszélt, hogy szeretné újratárgyalni az egyezményt, de ettől Franciaország és Németország is elzárkózott.

A 2015 végén, több éves tárgyalásokat követően tető alá hozott klímaegyezményben 195 ország vállalta, hogy a Föld légkörének felmelegedését a 2 Celsius-fok alatt tartják az iparosodás előtti mértékhez képest, és folytatják az erőfeszítéseket arra is, hogy a felmelegedés csak 1,5 fokos legyen.