Külföld

Lövöldözés volt egy iráni katonai parádén, többen meghaltak

Ismeretlen fegyveresek tüzet nyitottak, és több embert lelőttek

Ismeretlen fegyveresek tüzet nyitottak, és több ember lelőttek egy katonai parádén a délnyugat-iráni Ahváz városában - közölte az állami televízió.

A halottak között vannak civilek, nők és gyerekek egyaránt, illetve a Forradalmi Gárda tagjai is. A Fars félhivatalos hírügynökség szerint két, zöldesbarna egyenruhát viselő motorkerékpáros fegyveres nyitott tüzet az emelvényre, amelyen a helyi katonai és rendőri vezetők ültek, onnan nézték az 1980-88-as iraki-iráni háború kitörésének évfordulóján rendezett katonai parádét. Egyes hírek szerint a támadók a Forradalmi Gárda egyenruháját viselték, és az emelvény mögötti parkból tüzeltek. Szombaton Irán több városában tartottak katonai felvonulást ebből az alkalomból. 

Az ISNA hírügynökség úgy tudja, hogy több támadó volt, és a biztonsági erők kettőt közülük lelőttek, kettőt pedig őrizetbe vettek. Egyelőre senki se jelentkezett a merénylő elkövetőjeként. Az állami televízió terrorcselekménynek nevezte az esetet, és olyan kifejezést használt a tettesekre, amellyel az iráni média korábban az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet tagjait illette. Dzsavád Zarif iráni külügyminiszter Twitter-üzenetében közölte, hogy a terrortámadást az Iszlám Állam támogatói követték el, és külföldi hatalmak állnak mögötte. "Egy külföldi rezsim által verbuvált, kiképzett, fegyverzett és pénzelt terroristák támadták meg Ahvázt" - írta Zarif. Hozzátette, hogy a terrorizmus térségbeli támogatóit, és amerikai "mestereiket" tartja felelőssé az effajta támadásokért. Teheránt gyorsan és határozottan fog cselekedni az irániak életének védelmében - írta Zarif.

A katonai elitalakulat, a Forradalmi Gárda egyik névtelenül nyilatkozó szóvivője a Szaúd-Arábia által támogatott arab nacionalistákat tette felelőssé a támadásért. Egy iráni katonai szóvivő pedig az IRNA hírügynökségnek azt mondta, hogy a tetteseknek nincs köze az Iszlám Államhoz, hanem két öbölmenti országban kaptak kiképzést, és kapcsolatban álltak Egyesült Államokkal és az izraeli titkosszolgálattal. 

Ahváz az olajban gazdag Huzisztán tartomány székhelye. Többször előfordult, hogy arab szakadárok támadásokat hajtottak végre az ottani olajipari létesítmények ellen. Tavaly június 7-én öngyilkos merénylők és fegyveresek megtámadták az iráni parlament és a Khomeini-mauzóleum épületét. A mészárlásban 18 ember életét vesztette, több mint ötvenen megsebesültek. A merényletet az Iszlám Állam vállalta magára, a Forradalmi Gárda pedig azzal vádolja a rivális Szaúd-Arábiát és az Egyesült Államokat, hogy közreműködtek a támadások megszervezésében.

Hamenei a Washington támogatta arab országokat teszi felelőssé a szombati iráni merényletért

Ali Hamenei ajatolláh, legfelsőbb iráni vezető az Egyesült Államok által támogatott, Perzsa-öböl menti arab államokat tette felelőssé egy közleményében a szombati merényletért, amelyben ismeretlen fegyveresek megöltek 25 embert egy katonai parádén, az ország délnyugati részén lévő Ahváz városban.

Hamenei azonban nem nevezte meg, mely államokra gondol. A merénylet áldozatainak csaknem fele a Hamenei közvetlen ellenőrzése alá tartozó Forradalmi Gárda elitalakulat tagja volt. Ez volt az egyik legsúlyosabb támadás, amely a gárdát valaha érte.

Hamenei vádja valószínűleg tovább növeli a feszültséget Irán és nagy térségbeli riválisa, Szaúd-Arábia, valamint utóbbi öbölbeli szövetségesei és nagy tengerentúli szövetségese, az Egyesült Államok között, amelyek mind azon dolgoznak, hogy elszigeteljék Iránt - állapította meg a Reuters hírügynökség. 

A merénylet elkövetőjeként jelentkezett az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet, és Dzsavád Zarif külügyminiszter is az IÁ-t vádolta meg, de jelentkezett egy iráni arab szeparatista mozgalom is, az Arab Harci Mozgalom Ahváz Felszabadításáért, amely tagja egy szeparatista ernyőszervezetnek, az Ahvázi Nemzeti Ellenállásnak. Ez utóbbi ernyőszervezetről azt mondta egy iráni katonai szóvivő, hogy Szaúd-Arábia támogatja, de kapcsolatban áll az Egyesült Államokkal és az izraeli titkosszolgálattal is. A tetteseket két, Öböl menti országban képezték ki - tette hozzá.

Az Arab Harci Mozgalom Ahváz Felszabadításáért szóvivője az AP hírügynökségnek nyilatkozva azt állította, hogy az ő embereik hajtották végre a támadást, és tagadta, hogy az IÁ fegyveresei tették. 

Hatósági közlés szerint mind a négy merénylőt megölték. A támadás sebesültjeinek száma legalább hetven.