Külföld
Londoni gesztus Angela Merkel felé
Észtország veheti át a kilépni készülő britek soros uniós elnökségét jövőre

Az Egyesült Királyság távozik ugyan az Európai Unióból, de nem fordul el európai barátaitól – mondta Theresa May berlini bemutatkozó látogatásán. A brit kormányfő a német kancellárral, Angela Merkellel folytatott megbeszélése szünetében tartott sajtótájékoztatón kiemelte, Nagy-Britannia „rendezett” távozásra törekszik, ezért majd csak akkor kezdeményezi az uniós tagság megszüntetésére irányuló eljárás elindítását, amikor végzett az EU-hoz fűződő kapcsolatok újrarendezésével elérendő célok meghatározásával. Ez 2016 vége előtt nem történik meg – húzta alá. Angela Merkel hangsúlyozta, hogy senki nem érdekelt egy „függő játszmában”, de teljesen érthető, hogy Londonnak időre van szüksége, és mindenki abban érdekelt, hogy jól előkészítsék az ország kilépését az EU-ból.
Feledy Botond, külpolitikai szakértő előzőleg úgy nyilatkozott az M1-nek, szimbolikus jelentősége van annak, hogy Theresa May brit miniszterelnök első hivatalos külföldi útja Berlinbe vezet, majd onnan Párizsba. „Az, hogy Theresa May Németországba megy és nem Washingtonba, üzenetértékű, a Brexit hatásait enyhíteni kívánó, a kilépés kockázataival számoló döntés” – hangsúlyozta. Hozzátette: az sem véletlen, hogy Berlinből nem hazarepül Theresa May, hanem Párizsba, ahol Francios Hollande-dal tárgyal, vagyis az Európai Unió két legnagyobb tagállamát látogatja meg első hivatalos útján.
Theresa May hivatala tegnap közleményben jelentette be, hogy a brit kormány nem kívánja betöltetni az Európai Unió soros elnöki tisztségét 2017 második felében. A miniszterelnökség szóvivője szerint May azzal érvelt, hogy a brit kormányra abban az időszakban várhatóan már igen sok feladatot ró a kilépésről szóló tárgyalássorozat. Ez az első utalás a brit kormány részéről arra, hogy jövőre megkezdődhetnek a tárgyalások a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről. Hazánk és Belgium is jelezte, hogy kész átvenni a soros elnökséget, uniós források azonban tegnap arról számoltak be, hogy a 2017 első felében esedékes máltai elnökséget követően egyből Észtország következne, amely eredetileg az Egyesült Királyság után, 2018 első felében töltötte volna be a soros elnöki tisztséget. Bennfentes források arról számoltak be, hogy az ülésen széles körű egyetértés volt a résztvevők között, egyedül Ausztria élt fenntartással, amelynek a tervezett módosítások értelmében 2018 második felében kellene ellátnia az EU elnökségét, amikor választásokat tartanak. A probléma megoldása érdekében elképzelhető, hogy Ausztria cserélni fog az utána következő Romániával.