Külföld
London függetlenedne, maradna az unióban
Sarkozy: Amit a britek kimondtak, más nép is ki fogja mondani
Délutánig több mint 40 ezren írták alá az interneten a Sadiq Khan főpolgármesterhez intézett felhívást, hogy „nyilvánítsa függetlennek Londont az Egyesült Királyságtól, és nyújtsa be a visszacsatlakozási kérelmet az Európai Unióhoz”.
Nagy-Britanniában a választók közel 52 százaléka a kilépésre szavazott, Londonban viszont 60 százalék a maradásra. „London nemzetközi város, és Európa szívében akarunk maradni” - hangzik a petíció szövege.
„Lássuk be, hogy nem azonos a véleményünk az ország többi részével. Ahelyett, hogy egymás ellen szavazunk minden választáson, kezdeményezzük hivatalosan a válást, és maradjunk együtt barátainkkal a kontinensen” - írták a javaslat megfogalmazói.
Sadiq Khan egy nyilatkozatban pedig azt követelte, hogy London a maga nevében, külön is részt vehessen a kiválási tárgyalásokon. „Létfontosságú, hogy London hallathassa a hangját a téma megtárgyalásakor, akárcsak Skócia és Észak-Írország”, az a két régió, amely szintén a bennmaradásra szavazott - írta. „Létfontosságú, hogy az egységes piac tagja maradjunk” - tette hozzá.
Sarkozy új európai szerződést szorgalmaz
„A brit nép választott és a józan ész azt diktálja, hogy kimondjuk, az elutasításnak ezt az érzését sok francia és sok más európai is osztja. Amit kimondott a brit nép, azt más népek is kimondhatják Európában. Nem tehetjük meg, hogy ezt nem vesszük tudomásul” - fogalmazott a volt köztársasági elnök.
A legnagyobb francia ellenzéki párt, a jobboldali Köztársaságiak elnöke az Európai Unió „hatalmas válságáról” beszélt és „sürgősnek” nevezte az Európai Unió „alapvető újraalapítását” egy új szerződéssel.
„Európának a britek nélkül is működnie kell, és egyébként van időnk átgondolni a viszonyunkat a szomszédos országgal” - hangsúlyozta Nicolas Sarkozy, aki szerint a 27-ek Európája nem működhet többet a korábbi módon.
A volt elnök ezért azt kérte, hogy az európai állam- és kormányfők döntsenek olyan új európai szerződés kidolgozásáról, amely "megmutatná a kontinens népeinek, hogy Európa eltökélt abban, hogy a sorsát kézbe veszi".