Külföld
Liviu Dragnea nem alakíthat kormányt
Mindenáron ragaszkodik a feddhetetlenség feltételéhez a román államfő, a szociáldemokraták pártelnöke ezért szóba sem jöhet
Klaus Johannis román államfő tegnap megerősítette, hogy ragaszkodik októberben nyilvánosságra hozott feddhetetlenségi feltételeihez, amelyek szerint Romániában nem fog kormányalakítási megbízást kapni elítélt vagy bűnvádi eljárás alatt álló politikus. A parlamenti választások után tartott első sajtóértekezletén Johannis egyúttal bejelentette, hogy a kormányalakítás előkészítése érdekében mára konzultációra hívta a parlamenti mandátumhoz jutott pártokat.
Az államfő feddhetetlenségre vonatkozó üzenete a győztes Szociáldemokrata Pártnak (PSD) szól, amely vasárnap a voksok több mint 45 százalékát szerezte meg. Liviu Dragnea pártelnököt, akit a szociáldemokraták szerint leginkább megillet a kormányfői tisztség, áprilisban két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték a 2012-ben tartott, az akkori államfő leváltásáról szóló népszavazással kapcsolatos korrupciós perben. Johannis hozzáfűzte, éppen azért beszélt a feddhetetlenségi feltételekről a választások előtt, hogy „ne legyen vita erről” a voksolás után.
A választási kampány hajrájában a román média felfedezte: egy 2001-ből származó törvény is előírja, hogy a bukaresti kormány tagjainak ne legyen priuszuk. Újságírói kérdésre válaszolva Johannis tisztázta: a törvény esetleges megváltoztatását „másodlagos” kérdésnek tartja, a maga részéről akkor sem fog eltekinteni a miniszterelnök-jelölttel szemben megkövetelt feddhetetlenségi feltételektől, ha a parlament időközben elhárítja Dragnea kormányfőjelöltségének törvényi akadályát. A kérdésre, hogy nem tart-e attól, hogy a PSD körüli parlamenti többség esetleg felfüggeszti őt hivatalából, az államfő azt válaszolta: nem fél semmilyen törvényes politikai lépéstől.
A kormányalakítási konzultációk megkezdését a választás hivatalos végeredményének közzététele előtt szintén a PSD elleni támadásként értékeli a román média. Dragnea ugyanis többször is jelezte, hogy csak az új parlament alakuló ülése után készül kormányalakítási tárgyalásokra menni az államfőhöz.
Az egyeztetések időzítésének azért van jelentősége, mert az alkotmány szerint az elnöknek csak akkor kell minden frakciót kormányalakítási tárgyalásra hívnia, ha egyik párt sem szerzi meg a parlamenti mandátumok több mint ötven százalékát. Ha viszont van olyan frakció, amelynek egyedül is többsége van, akkor az államfő csak azzal a párttal konzultálhat kormányalakításról, és nem teheti meg, hogy más pártból jelöl miniszterelnököt.
Lapvilág
Megújulást várnak a Romániai Magyar Demokrata Szövetségtől
Székely Hírmondó: Bizonyítania kell az RMDSZ-nek!
Újabb esélyt kapott az erdélyi magyarságtól az RMDSZ. Azon azonban mindenképpen érdemes lenne elgondolkodnia, hogy vajon ezt milyen arányban kapta az eddigi megvalósításaiért, és mennyi ebből az a remény, hogy az RMDSZ komolyan veszi az újratervezést. Újabb esélyt kapott az RMDSZ, hogy jóhiszeműségét bebizonyítsa. Érdemes lenne élnie vele, mert az összefogás alighanem az egyik utolsó aduásza volt, és ha nem osztanak új lapokat, nem lesz mit legközelebb előhúznia.
Krónika: Az anyaország nélkül nem ment volna
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség szavazóbázisának mozgósításhoz Orbán Viktor kormányfő és a Fidesz-KDNP támogatása is kellett. Az RMDSZ-nek ezúttal bejött a félelemkeltésen alapuló kampánystratégia, amely szerint kieshet a bukaresti törvényhozásból, hosszú távon azonban a félelemre nem építhet a párt. A következő ciklusban pedig semmilyen felmentést nem kaphat az alól, hogy valóban Erdély, a magyarság érdekében kell kiállnia Bukarestben.
