Külföld
Lezárult a fél éve húzódó válság
Átírták a lengyelek a Brüsszel által kifogásolt alkotmánybírósági törvényt
Az újabb változat a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt szerint véget vet a fél éve húzódó alkotmánybírósági válságnak. A jogszabályt a 460 tagú szejmben a kormánypárt 233 jelen- lévő képviselője mellett öt független honatya támogatta, az ellenzéki pártok 173 képviselője ellene szavazott.
Az új jogszabály kulcseleme, hogy nagy súlyú ügyekben a tizenöt tagú testület legalább tizenegy bíró jelenlétében hozhat érvényes határozatot. Az előző, tavaly decemberben elfogadott törvény – amelyet maga a lengyel alkotmánybíróság alkotmányellenesnek, az Európai Bizottság és az ellenzék pedig a taláros testület munkáját megbénítónak minősített – tizenháromban szabta meg a megkívánt minimális létszámot, emellett érvényes határozatot kétharmados többséggel lehetett csak hozni.
Az új változat szerint a szükséges összetételben hozott döntéseket akkor kell három hónapos szünet után újratárgyalni, ha legalább négy jelenlévő bíró kifogást emel ellene. A következő tárgyaláson a kifogást emelő bírák saját megoldásaikat terjeszthetik elő. Amennyiben az újabb ülésen hozott döntést is kifogásolják, további három hónapos elnapolás következik, az ezt követő, harmadik tárgyaláson hozott döntés végleges. Az ellenzék szerint az elfogadott jogszabály alkotmányellenes, és ahelyett, hogy megoldaná az alkotmánybíróság ügyében fennálló patthelyzetet, tovább mélyíti azt.