Külföld

„Leváltotta” a nép a Renzi-kormányt

Diadalmaskodtak az euroszkeptikusok Olaszországban, a miniszterelnököt már párttársai is menesztenék a főtitkári székből

Több mint kétszer annyi szavazatot szerzett a mozgalomból párttá alakult, a hagyományos pártpolitikát elutasító euroszkeptikus 5 Csillag Mozgalom (M5S) jelöltje Rómában, a vasárnapi önkormányzati választásokon, mint a kormány delegáltja. Az olasz sajtó szerint a nép egyértelmű üzenetet fogalmazott meg a voksokkal: „leváltották” Matteo Renzit és pártját.

Virginia-Raggi
Virginia Raggi, az olasz főváros első női polgármestere történelminek minősítette győzelmét (Fotó: Reuters/Remo Casilli)

Egyértelműen a Matteo Renzi miniszterelnök vezette Demokrata Párt (PD) lett a vasárnap megtartott olaszországi helyhatósági választások második fordulójának legnagyobb vesztese. Az olasz fővárosban a szavazatok több mint 67 százalékát megszerezve a 37 éves Virginia Raggi, az M5S jelöltje győzött, egyben ő lett Róma első női főpolgármestere. A Beppe Grillo humorista által 2009-ben alapított és 2013-ban a legnagyobb pártként az olasz parlamentbe bejutott M5S „bevette” Rómát – ahogyan Virginia Raggi fogalmazott győzelmének éjszakai utcai ünneplésekor. „Ez történelem! Róma lakosai győztek!” – hangsúlyozta Raggi, azt ígérve, hogy vele fordulat következik be a korrupciós és maffiavádak következtében tavaly óta – a PD-politikus Ignazio Marino lemondása miatt – főpolgármester nélkül maradt és kormánybiztos vezette olasz fővárosban. Az olimpiarendezést ellenző Virginia Raggi több mint kétszer annyi szavazatot kapott, mint a PD jelöltje, Roberto Giachetti. A DP jelöltjei egyedül Milánóban és Bolognában nyertek.

Torinóban a 32 éves Chiara Appendino a szavazatok több mint 54 százalékával vitte győzelemre az M5S-t, ahol az öt éve hivatalban lévő Piero Fassino PD-s politikust előzte meg a második fordulóban. Beppe Grillo az M5S választási kampányában mindvégig háttérben maradt. Az olasz nagyvárosok elveszítése „országos üzenet” a római kormány számára, a választók leváltották Matteo Renzi pártját – mondott ellent a Corriere della Sera Matteo Renzi kijelentésének, miszerint az önkormányzati választás nem az általa 2014 februárja óta irányított kormányt osztályozta, és neki nincs oka a lemondásra. Sajtóértesülések szerint Renzi „kárörömmel” adta át Rómát az M5S-nek abban bízva, hogy a főváros problémáit az 5 Csillag Mozgalom is képtelen lesz kezelni. „Meglátjuk, mire lesz képes az M5S” – idézte a kormányfőt a Corriere. Az újság hozzátette, hogy jelenleg a PD vezette kormánytöbbségnek nincs alternatívája Olaszországban, és az igazi politikai megméretés az ősszel esedékes alkotmányos népszavazás lesz, amelyet Matteo Renzi szorgalmaz a választási törvény és az olasz parlament átalakításáról. A reformmal ugyanis az M5S kormányzási esélyei jelentősen csökkenhetnek.

Renzi minél gyorsabb távozását követeli viszont a párt főtitkári székéből a PD baloldali szárnya, azt hangoztatva, hogy a PD sorsa nem függhet a miniszterelnökétől. Massimo D’Alema volt baloldali kormányfő meg nem erősített hírek szerint azt mondta, hogy akár Raggira és „Luciferre” is kész szavazni, csak hogy Renzi megbukjon. Elemzők rámutatnak, hogy a PD, amely a 2014-es európai parlamenti választásokon országosan 40 százalék felett teljesített, jelenleg 30 százaléknál áll, Rómában pedig 17 százalékra süllyedt a támogatottsága. A La Stampa című lap szerint Renzi máris újabb politikai váltásra szólította fel pártját, de az önkormányzati választások leckéje megmutatta, hogy az általa eddig diktált politikai irány megakadt. A PD péntekre sürgősségi vezetőségi ülést hívott össze.


Az 5 csillag mozgalomról

- Beppe Grillo humorista, blogger alapította 2009-ben
- Az öt csillag öt kulcsfontosságú ügyet jelöl: vízellátás, fenntartható fejlődés, fenntartható közlekedés, internet-hozzáférés és környezetvédelem
- Elítélik a katonai beavatkozást a Közel-Keleten
- Virginia Raggi ellenzi az olimpiarendezést