Külföld

Lemond tisztségéről Jan Egeland, az ENSZ szíriai humanitárius munkacsoportjának vezetője

„Az Idlíbet fenyegető veszély még nem múlt el, szörnyűséges csaták helyszínévé válhat”

Bejelentette lemondását csütörtökön Jan Egeland, az ENSZ szíriai humanitárius munkacsoportjának vezetője, egy nappal azután, hogy Staffan de Mistura, a világszervezet szíriai különmegbízottja közölte, távozik tisztségéből.

A norvégiai diplomata genfi sajtótájékoztatóan jelentette be a hírt. De Misturához hasonlóan ő is november végén távozik.

Egeland közölte: az általa vezetett munkának még koránt sincs vége, de lépése időszerű, mert meglátása szerint a szíriai háború új szakaszba lép.

Elmondta azt is, hogy másik foglalkozására, a Norvég Menekült Tanácsnak, a világ legnagyobb segélyszervezetének vezetésére fog összpontosítani. 

A norvég diplomata üdvözölte, hogy az északnyugat-szíriai Idlíb tartományban, amelynek nagy részét iszlamista felkelők uralják, már öt hete nem voltak légicsapások, s így le tudták szállítani a humanitárius segélyeket a provincia 3 millió civil lakosának.

Egeland emellett beszélt arról is, hogy az iszlamista fegyveresek kivonták erőiket az orosz-török megállapodás keretében demilitarizált övezetnek kijelölt területsávból, megelőzvén - mások szerint csak elnapolván - a szíriai kormányerők nagyszabású offenzíváját.

A dpa német hírügynökség megjegyezte: a közel-keleti ország harci cselekményeit nyomon követő az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) civil szervezet a hét elején arról számolt be, hogy az iszlamisták egy tapodtat sem mozdultak.

Egeland mindazonáltal figyelmeztetett: az Idlíbet fenyegető veszély még nem múlt el, szörnyűséges csaták helyszínévé válhat.

Staffan de Mistura, aki hivatalát 2014 óta látja el, szerdán, az ENSZ Biztonsági Tanácsában jelentette be döntését, amelyet "személyes okokkal" indokolt. De Mistura fogadkozott, hogy döntésének hátterében az áll, hogy családjával akarja tölteni idejét, és egyáltalán nem fáradt bele különmegbízotti tevékenységébe, mi több, energiával tölti fel.

A 71 éves svéd-olasz diplomata hangsúlyozta, hogy a tisztségben töltött utolsó hónap kritikus fontosságú lesz a szíriai alkotmányozó bizottság megalakításában. Közölte, hogy a jövő héten Damaszkuszba utazik, hogy a testület létrehozásáról tárgyaljon, de közben emlékeztetett, hogy a damaszkuszi rezsim elutasítja az ENSZ által a bizottságba javasolt delegációt.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom